Magazin archívum » 2010. augusztus-szeptember
A mezőgazdák élelmiszergyártók is lennének
Saját piaci biztonságuk érdekében, reményében tulajdonosként eddig is vállalkoztak a gazdák, s a jövőben is hajlandóak a válságát élő hazai élelmiszeripar „megmentésére”. De a siker alapvetően nem a tulajdonláson, hanem a versenyképességen múlik, amelyhez elengedhetetlen a megfelelő anyagi forrás és a szellemi tőke.
A nyomon követés az élelmiszer-biztonság alapja
Az élelmiszer-biztonság közérdeklődésre számot tartó téma, a vágóállat-termelőktől a fogyasztókig bezárólag sokakat érint. Ennek több oka van: a hústermelés tömegtermeléssé válása, a termelők közötti verseny éleződése és mindenekelőtt a húsok, valamint a húskészítmények nemzetközi kereskedelmének ugrásszerű fejlődése a multinacionális kiskereskedelmi láncok terjeszkedésének következményeként. A téma fontosságát jelzi, hogy a harmadik alkalommal 2010. június 14–15-én Brüsszelben tartott EU Állatorvosi Hét kere-tében rendezték meg az Azonosítás és nyomon követés az élelmiszerláncban elnevezésű konferenciát.
Biztató előrelépések a gabona vertikumban
Négy hagyományos termék, egy funkcionális alapanyag és egy augusztusban induló friss tésztakészítő laboratórium – ezekkel a címszavakkal foglalhatók össze a Gyermelyi Tésztagyár legnagyobb volumenű pályázatának eddigi eredményei. Tóth Béla, a Gyermely Zrt. igazgatója szerint a projekt valódi sikerét elsősorban az új termékek piaci fogadtatásában lehet lemérni.
Zavartalan az erőműberendezések fejlesztése
Az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult az erőművi irányítástechnika, ugyanis a korábbi mechanikus vezérlőegységeket mára szinte mindenütt az elektronikus folyamatszabályozó megoldások váltották fel. Az ilyen modern rendszerek amellett, hogy javítják az energiatermelés hatékonyságát és erősítik a létesítmények biztonságos üzemelését, a környezet védelmét is elősegítik. Ezekről és a hazai erőművek műszaki állapotáról, valamint az új erőművi technológiákról beszélgettünk Hatvani Györggyel, a MAVIR Zrt. igazgatósága elnökhelyettesével és Büki Gergellyel, a műszaki tudományok doktorával, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszéke professzorával.
Irányítástechnikai fejlesztés előtt az atomerőmű
A 20. század végén az ipari fejlődés az irányítástechnika területén messze meghaladta a nukleáris ipar konzervatív fejlődési ütemét. Nap mint nap jelentek és jelennek meg új technikai megoldások. A Paksi Atomerőműben az építéstől kezdődően mindig napirenden volt egyes irányítástechnikai részrendszerek megújítása. Számos rendszert teljesen kicseréltek, míg a fennmaradó részben is sok átalakítást hajtottak végre. Az irányítástechnikai eszközök többsége azonban ma is eredeti állapotában van.
Cél a digitális váltás
Az analóg rendszerekről minél előbb át kellett állni a digitális technikára, a jelenlegi jelfogós architektúra Pakson nem tartható tovább, karbantartása ugyanis egyre inkább megoldhatatlan – állítja dr. Varga István, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) tudományos főmunkatársa. A SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutató Laboratóriuma Bokor József akadémikus vezetésével a Paksi Atomerőmű új irányítástechnikai rendszerének elvi megalapozásán dolgozik.
Paks legnagyobb kihívása a kábelezés
A Paksi Atomerőmű kábelezési állapota az egész projekt megvalósíthatóságát határozza meg – fogalmazott Konkoly László az atomerőmű új irányítástechnikai rendszerének egyik legnagyobb kihívásával kapcsolatban. A Konkoly és Kis Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetőjével a társaságról és a rekonstrukció részleteiről beszélgettünk.
A 3D tervezés előnyei
Ipari létesítmények tervezésére, különleges gépészeti megoldásokra, technológiák tervezésére és telepítésére szakosodott a Mahler-Bau Tervező Mérnöki Iroda Kft. A cég ügyvezetője, Mikos Levente szerint a tervezőmérnöki szakmában a hangsúlyok a 3D tervezés felé tolódnak, ezért e technológia részleteiről kérdeztük.
Mérlegen a megújuló energia hasznossága
Az utóbbi években megszaporodtak azok a tanácskozások, amelyek a megújuló energiával foglalkoznak. Egyre gyakrabban kerül középpontba e téma, így volt ez idén júniusban is, amikor kora délelőttől kora estig tartó tudományos konferencia zajlott. Ettől persze nem válik a megújuló energia szezonális témává, hiszen az elmúlt években is a megújuló energiaforrások legaktuálisabb kérdéseit és eredményeit tekintették át a „soros” szakmai fórumon.
Új eljárások a geotermikus energia minél hatékonyabb hasznosítására
Már több mint egy éve kutatják a Debreceni Egyetem Műszaki Karának szakemberei, hogyan lehet megbízhatóbbá és hosszabb életűvé tenni a termálvizet és a földhőt hasznosító geotermikus energiatermelő berendezéseket. Az európai uniós forrásokból finanszírozott vizsgálat során eddig 33 meleg vizes kutat elemeztek, és már több ígéretes eredményre jutottak a szakemberek.
Környezetbarát energiaforrások
„Célunk az energia költséghatékony és energiatakarékos felhasználásának támogatása és a környezetbarát energiaforrások hatékonyabb alkalmazása” – fogalmazta meg működésének egyik mottóját a 2002-ben alapított STS Group Zrt. A társaság azóta is a megújuló energiaforrások széles körben való elterjesztésén munkálkodik, folyamatosan részt vállal szélerőműparkok létesítésében és üzemeltetésében, de a megújuló energiaforrások egyéb területén is (biogáz, biomassza, depóniagáz, napelem) számos referenciával rendelkezik. A cégnél jelenleg folyó k+f fejlesztéseket Gyepes Tamás elnök-igazgató és Wieszt Dávid műszaki titkár ismerteti.
Adóreform és megújult adódiplomácia kell
Hazánk Európai Unióhoz csatlakozását nem előzte meg az amúgy is szükségszerűvé vált adóreform. Ennek elmaradása, a magyar érdekek alacsony szintű érvényesítése a csatlakozási tárgyalások során, valamint a későbbi felelőtlen költségvetési politika – egymást erő-sítve – tovább késleltette a hazai adóreformot, ami egyértelműen hozzájárult gazdasági versenyképességünk csökkenéséhez, egyszersmind évente jelentős kár éri a magyar költségvetést. Itthon új – a nemzetközi tapasztalatokat is átvevő – adópolitikára s ennek nyomán hosszabb távra kiszámítható, hatékony adóreformra van szükség, hangoztatták az okleveles adószakértők a legutóbbi, IV. Nemzetközi Adókonferencián.
Jogász
Egyebek mellett az adminisztrációs terhek és bizonyos értékhatárok csökkentésével, a részajánlatok kötelező elfogadásával a hazai kis- és középvállalkozásokat (kkv) hozná helyzetbe a módosuló közbeszerzési törvény. A remények szerint a hazai kkv-k a jelenleginél jobb helyzetbe kerülnek a pályázatoknál.
A turizmus továbbfejlesztése segítheti a fejlődést
Balaton-part ékköve projekt Balatonfüreden, a csopaki strand fejlesztése, Afrika-ház építése a veszprémi növény- és vadaspark-ban, számos óvoda és iskola, orvosi rendelő felújítása. Csak néhány projekt azok közül, amelyek az elmúlt időszakban valósultak meg a Közép-dunántúli régióban. Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megye kezd kilábalni a válságból, ezt mutatják a kiemelt projektek megvalósulása mellett a régió gazdasági és munkanélküliségi adatai is.
Közép-európai együttműködések az innovatívabb régiókért
Tovább bővítette tevékenységi körét a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (KDRIÜ), amely immár nemzetközi pályázatokon is sikeresen szerepel, segítve ezzel a régió innovációs fejlődését. Dr. Szépvölgyi Ákos, a KDRIÜ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a felmérések azt mutatják, hogy minél innovatívabb egy vállalkozás, annál kevésbé érte negatívan a recesszió.
Innovatív fejlesztések a Közép-dunántúli régióban
A Közép-dunántúli régióban tevékenykedő gazdálkodó szervezetek, kis- és közepes vállalkozások, nagyvállalatok talpon maradásának egyik legfontosabb feltétele, hogy képesek legyenek folyamatosan javítani versenyképességüket, csökkenteni működési költségeiket. Ebben a munkában hasznos partner lehet a budapesti székhelyű, de székesfehérvári telephellyel is rendelkező „K+F” Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft., amely nemcsak pályázati tanácsadással foglalkozik, hanem jelentős, munkahelyteremtéssel együtt járó innovatív fejlesztések megvalósítója is a Közép-dunántúli régióban.
Akár "szolgálati" kerékpárral is be lehet járni az előadásokra
Épül, szépül a Szolnoki Főiskola környezete. Az egykoron Móricz ligetnek is nevezett Tiszaliget árnyas fái, sétányai között megbújó, a 21. század igényeinek is megfelelő campushoz vezető utat felújítják, ősszel pedig átadják az új tiszai gyalogos- és kerékpároshidat. A termálfürdőben – ahol nyár elején üzemeltek be egy újabb úszómedencét – a szaunacentrum igazi regenerálódást nyújthat egy-egy nehezebb kollokvium vagy szigorlat után.
A Sió-csatorna mederrézsű suvadása
A 2010. május–júniusi özönvízszerű esőzések idején természetes rézsűk csúsztak meg, völgyzáró gátak károsodtak, árvízi elöntések voltak. A felsorolt káreseményekhez mérten kisebb volumenű a Sió jobb partján bekövetkezett suvadás, azonban több érdekes tanulsággal is szolgál. Mindenekelőtt felhívja a figyelmet a belterületi vízelvezetés fontosságára, arra, hogy milyen kevés dolog is elegendő egy káresemény megelőzéséhez. Erősen valószínűsíthető, hogy a csapadékon kívül a felszíni vízelvezetés hiányosságai járultak hozzá a Sió jobb partján, a Zúgó soron a suvadás kialakulásához.
Talajrétegek dinamikus karakterizációja
A zöldmezős beruházások mellett barnamezős beruházások kivitelezését is szorgalmazza a Fugro Consult Kft., mely a nemzetközi Fugro vállalatcsoport leányvállalataként működik Magyarországon. Dr. Pusztai József ügyvezető igazgatóval és Nemeskéri Róbert László üzletfejlesztési igazgatóval a változások részleteiről beszélgettünk.
Gyomaendrőd régi-új hídja
Békés megyében 2010 júniusában készült el a megújult endrődi Hármas-Körös-híd. Hazánkban az utóbbi években inkább nagyobb volumenű folyami hidak épültek, mi mégis büszkék vagyunk erre a munkánkra, hiszen néhány hónap alatt rendkívül összetett, jelentős technikai felkészültséget igénylő műszaki alkotás született.
Problémák és megoldások
Az aszfaltok esetén a réteg, illetve próbatest hézagtartalmát lényegében mint tömörséget határozzuk meg, azt feltételezve, hogy a „tömörítetlenség” felel meg hézagmennyiségnek. Így, mint a tömörségmeg-határozáshoz, általában szükség van egy testsűrűségre és egy maximális, azaz hézagmentes sűrűségre. Az aszfaltkeverékek összetételének tervezése és a beépített aszfaltréteg minősítése során kiemelt jelentő-ségű paraméter a hézagtartalom. A túlságosan magas hézagtartalom élettartam-csökkenést, gyorsabb tönkremenetelt okoz, az alacsony hézagtartalom pedig növelheti a plasztikus deformációs hajlamot.
Mosott beton épül az M0-s déli szektorán
Az M0-s útgyűrű hat éve megkezdett továbbépítése újabb jelentős szakaszához érkezett. Elindultak az útgyűrű közel húsz esztendeje épült déli szektorának bővítési munkálatai, amelyek immár egy éve folynak.
Új útépítési technológia bevezetése itthon
A megnövekedett teherforgalom miatt útjainknak egyre nagyobb kihívásoknak kell megfelelniük. Az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta még nagyobb szerepet kapott a környezetvédelem, az alacsony zajkibocsátás és a forgalombiztonság is.
Átadták az M31-es autópályát
Az M0-s autóút 2008-ban elkészült keleti szektora és az M3-as autópálya között egy új átkötő autópálya-szakasz épült, M31-es autópálya néven. Az új autópálya rövidebb közúti kapcsolatot biztosít az M3-as autópályán keletről, a gödöllői csomópont felől érkező, nyugati irányba tartó tranzitforgalomnak.
A kezdetektől az átadásig
2010. július 26-án forgalomba helyezték a Colas Hungária Zrt. és a Hídépítő Zrt. konzorciuma által kivitelezett M31-es autópályát. A 2008. decemberi szerződéskötésig visszatekintve következzen a kivitelezés történeti áttekintése.
Freyssinet dilatációk az M31-esen
Az M0-s autóút kiegészítő szakaszaként, az M0–M3-as autópályák közötti gödöllői átkötés céljából épülő M31-es autópályán elkészültek az első, beton pályaburkolatba beépített Freyssinet dilatációk. A Pannon Freyssinet Kft. által itt beépített Multiflex típusú gumi dilatációs rendszer az első szőnyegdilatáció Magyarországon vasbeton útpályával épült műtárgyakon.
Partnerek között
Izgalmas, az építész szakma számára példamutató konferenciára kerül sor szeptember 23-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Példamutató, hiszen az országos szintű tanácskozást voltaképpen két gyártó – a Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft., illetve a Holcim Hungária Zrt. – szervezi, melyre meghívást kapnak a tervezők, a kivitelezők, továbbá az építész tudományos élet rangos képviselői.
Hatékonyabb felnőttképzésre van szükség
Az itthoni felnőttképzés jelenlegi formáinál a rugalmasabb, olcsóbb lehetőségeknek is meg kell jelenniük a kínálatban, a szélesebb körben elérhető, ugyanakkor korszerű ismereteket nyújtó, a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó – összességében hatékonyabb – képzési rendszer működtetése a gazdasági fejlődés, növekedés meghatározó eleme, összegezhetők a Zsuffa Ákos főiskolai docens, felnőttképzési szakértő, az Akkreditált Felnőttképzési Intézetek Országos Egyesületének elnöke által képviselt elméleti és gyakorlati elvárások. Az élethosszig tartó tanulás, az új ismeretek megszerzése nemcsak „békeidőben”, hanem a gazdasági válság idején is piacképesebbé teszi a munkaerőt. A felnőttképzés aktuális állapotáról kérdeztük Zsuffa Ákost.
Szolgáltatás és szakértelem
A közel hatvanéves múltra visszatekintő Perfekt Zrt. a Pénzügyminisztérium Továbbképző Intézeteként alakult meg 1951-ben. A rendszerváltás idején vállalattá átalakított cég a magánosítást követően, 1996-tól piaci körülmények között működve nyújtja szolgáltatásait, amelyek elsősorban a pénzügyi-számviteli szakképesítésekre koncentrálódnak. A zrt. képzési struktúráját a tudatos tervezés és a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodás határozza meg – tudtuk meg Bársony Csaba oktatási igazgatótól.
iCORSO
Már jó évtizede mind gyorsabb ütemben folyik az oktatás minden területének elektronikus eszközökkel, szolgáltatásokkal történő támogatása. A legkorszerűbb technológiák, módszertanok egyre újabb területeket fednek le a felsőoktatásban és a közoktatásban.