Magyarországnak nem érdeke, hogy az unió Közös Agrárpolitikája 2014 után gyökeresen megváltozzon, de az új, úgynevezett integrációs modell alkalmazását - amely nem drasztikus, hanem a működést javító változtatások alkalmazására, például célzottabb támogatásra ösztönözné a tagországokat - elfogadhatónak ítéli - hangsúlyozta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának a Közös Agrárpolitikával foglalkozó albizottsági ülésén. Magyarország álláspontja szerint Európának 2013 után is erős, két pilléren nyugvó KAP-ra van szüksége, de a KAP-on belül a beavatkozási területeket pontosan el kell határolni.

Csak így valósítható meg az a három cél - az életképes élelmiszertermelés, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, valamint a kiegyensúlyozott területi fejlődés biztosítása -, amelyet a Bizottság megfogalmazott és Magyarországnak is érdeke. Az államtitkár emlékeztetett: a magyar mezőgazdaság támogatottsági szintje az unió teljes támogatottságához viszonyítva 2011-ben 2,83 százalék, jövőre 3,0, 2013-ban pedig 3.18 százalék lesz. Az új, többéves pénzügyi keretre vonatkozó javaslatban a KAP-kiadásokat a 2013-as szinten nominális értékben befagyasztanák. Ez a későbbiekben reálérték csökkenést jelentene, amit Magyarország ellenez, főként azért, mert csökkennének a közvetlen kifizetések. A tervek szerint a teljes KAP költségvetése 386,9 milliárd euró lesz. Ebből az I-es pillérre - azaz különféle agrárfinanszírozási célokra, például közvetlen támogatásra - 281,8 milliárd euró jutna, míg a II-es pillérre 89,9 milliárd eurót különítenének el.

A közvetlen támogatásra és a piaci intézkedésekre a mostani több éves költségvetésben 3011-es árakon számolva 330 milliárd euró áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy reálértéken számolva - a következő uniós költségvetési időszakban - a KAP első pillérére fordítható összeg mintegy 15 százalékkal csökken. Czerván György arról is beszélt, hogy Magyarország támogatása gyakorlatilag nominális szinten marad, egy hektárra számítva az átlagos támogatás az EU27-ek tekintetében 266, míg Magyarországon 2013-ban 263 euró lesz. Az új KAP-javaslat szerint támogatást csak aktív gazdálkodóknak szeretnének adni. Az úgynevezett zöld támogatás feltétele pedig várhatóan az lesz, hogy a gazdálkodó biztosítsa a termény-diverzifikációt - azaz legalább három növényfajtát termesszen - az állandó legelő fenntartását, ha már az előzőleg is volt, valamint az ökológiai gazdálkodást gazdasága minimum 7 százalékán. Emellett az új KAP-javaslat szerint a tagállam éves pénzügyi keretének 2 százalékát különítheti el a fiatal gazdálkodók támogatására. Az egyes uniós tagországok döntésétől függően alkalmazható lesz a tervek szerint a termeléshez kötött támogatási konstrukció is, amelyre az éves pénzügyi keret 5-10 százalékát lehet elkülöníteni. De különösen indokolt esetben ezt meghaladó mértéket is jóváhagyhat a Bizottság. A tervezet korlátozni kívánja az egyes gazdaságoknak kifizethető közvetlen támogatások összegét (ami évente mintegy 9 millió eurós elvonást jelent). Ez a korlátozás Magyarországnak nem érdeke.