A kivitelezők, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetése szerint jó ütemben halad és a jövő áprilisi határidőig befejeződik a felsőoktatási intézmény természettudományi kutatóközpontjának építése. Bódis József, a PTE rektora köszöntőjében elmondta: a 7 milliárd forintos, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás jól halad. Már megkezdődtek azok a háttérmunkák is, amelyek célja, hogy az intézményben a korábbi évtizedek pécsi egyetemi eredményeihez méltó, nemzetközi és világszinten is eredményes kutatómunka folyjon.
A kutatóközponttal a baranyai megyeszékhely komoly előnyöket szerez a tudomány, a tudományos kutatások országok és városok között zajló versenyében. A fejlesztéssel Pécs a kutatásban is fel tud zárkózni, vagy képes meglévő pozícióját erősíteni. Ez még több beruházást, munkahelyet, nagyobb jólétet eredményezhet.
A központ épületei szerkezetkészek. A jelenlegi készültségi szint eléréséhez a helyszínen 10 ezer köbméter földet termeltek ki, 7 ezer köbméter betont és 700 tonna acélt használtak fel. Az építkezés több tucat beszállítónak és építőipari vállalkozásnak ad munkát, a munkaterületen naponta átlagosan 150 ember dolgozik. A munkálatok a tetőszigeteléssel, a homlokzati nyílászárók beépítésével folytatódnak, ezt pedig az álmennyezeti, továbbá a villamos és épületgépészeti szerelések követnek. A tervek szerint a központ 2012. április 11-éig elkészül, berendezését követően pedig már ősszel a kutatók és a hallgatók rendelkezésére áll.
A Science Building nevű kutatóközpont alapkövét 2009. szeptember elsején, az egyetem alapításának évfordulóján helyezték el Pécsett az egyetemi szívcentrummal szemközti területen. A több mint 7 ezer négyzetméter alapterületű intézmény Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész tervei szerint készül és 200 munkahelyet, azon belül 40 kutatói állást teremt. Az egyetem szeretné, ha a bio-, környezettudományi és információtechnológiai központot is magába foglaló, a természet-, a műszaki és az egészségtudományok területén az alapkutatási potenciál fejlesztését célzó központ Európa meghatározó kutatóintézményévé válna. Olyan korszerű, nemzetközi tudományszervezési és menedzsmentnormák szerint kialakított kutatóintézménnyé, amely együttműködik vállalatokkal, rugalmasan reagál a kutatási trendekre, a tudásalapú gazdaság igényeire, amely a kutatóegyetemi rangot megcélzó PTE zászlóshajója lehet. A központban folyó tevékenységgel javulhat az egyetem kutatási bevételszerző képessége, növekszik a kutatási megbízások volumene, az elért eredmények pedig pozitív hatással lesznek a képzés színvonalára, valamint a kutatói mobilitásra. További előny, hogy az új kutatóközpont gátolja az agyelszívást, több jövőbeni munkatársa külföldről tér vissza, vagy terveivel ellentétben Magyarországon marad, hogy a Science Buildingben dolgozhasson. Nemcsak az épületben folyó munka, hanem maga a központ is érdekes lesz. A három kocka alakú iroda- és laborépületet két átjáró köti össze, a létesítmény-együttes energiaigényét nagyrészt geotermikus- és napenergiából fedezik.