Úgy kezdődött a történet, hogy az egyik felhasználó feltöltött valamit a netre, a másik pedig megnézte, esetleg letöltötte. Aztán egyre több képet, zenét, különféle dokumentumot töltöttek (töltöttünk) fel, megosztva azokat a többi felhasználóval. Nem kellett sok idő, és az üzleti élet is rámozdult az új lehetőségekre, felfedezve, hogy az internet marketingeszközként is kiválóan használható.

Ennyi elég is a múltról, nézzük inkább, mi van a jelenben.

Van néhány fogalom, amely segít megragadni a Web 2.0 lényegét. Az első és legfontosabb a tartalom, majd mindjárt az ehhez szorosan kapcsolódó megosztás. Az egyszerűség kedvéért azt is mondhatnánk, hogy míg a Web 1.0 (amit akkor még csak webnek neveztünk) zömében egyirányú kommunikációt jelentett (a szörfölgető nézegette a portálokon elérhető információkat), addig a Web 2.0 már oda-vissza információáramlást feltételez: nemcsak letöltök, hanem saját információimat megosztom a többi netezővel.

Mivel számtalan variáció képzelhető el erre a motívumra, a "webkettő" valójában gyűjtőfogalom, amely a közösségekre épülő szolgáltatásokat foglalja magába, egészen odáig, hogy már nemcsak az egyénileg birtokolt és előállított tartalmakat közvetíti, hanem lehetőséget kínál a közös, interaktív tartalomkészítésre, illetve -megosztásra (sharing) is.

Ennek persze megvan a maga technikai oldala is, nevezetesen olyan eszközök gyűjteménye, amelyek úgynevezett keretrendszert kínálnak a tartalomszolgáltatásra, -megosztásra. Az már részletkérdés, hogy ki és milyen jogosultságok birtokában vehet részt a közös munkában.

Tartalomként minden digitalizált anyag szóba jöhet, a videótól, a zenén át a különféle dokumentumokig, esetleg programfájlokig. És ment is a cserebere zökkenőmentesen egy jó darabig, amíg kiderült, hogy a legtöbb tartalom jogvédett, nem lehet csak úgy ide-oda küldözgetni. A tartalommegosztó portálok azóta folyamatosan szenvednek, a legalitás és illegalitás mezsgyéjén egyensúlyoznak, gyakran eltűnnek, bezárnak, internetes tartalomszolgáltatókká "silányulnak". Ebbe a "társaságba" tartozik például a Napster, a Gnutella és a Freenet. Némelyik fizetős formában működik, és különösen az okostelefonok elterjedésével tett szert újabban figyelemre méltó népszerűségre.

Néhány tartalommegosztó portált érdemes külön is megemlíteni, mivel páratlan karriert futottak be, ismertségük okán pedig szinte önálló médiummá nőtték ki magukat. Az egyik sztár a Wikipédia nevű online lexikon, egyike a legjobb internetes tudásbázisoknak, a kollektív kreativitás szimbóluma.

Webkettes filozófiára épülnek az aukciós portálok is, mint amilyen a hazai Vatera (és társai), valamint az egész világon terjeszkedő eBay. Ide sorolhatjuk még az internetes piactereket, valamint például a használt autókat közvetítő használtautó.com webhelyet.

Tipikus példái a Web 2-re épülő szolgáltatásoknak a közösségi oldalak (iWiW, Facebook, MyWIP stb.), amelyek szintén egyre jelentősebb szerepet játszanak az üzleti világban, főleg a marketing területén.

Kihagyhatatlan a felsorolásból a számtalan torrent oldal, illetve szolgáltatás. Ezek szintén a legalitás határán tevékenykednek, örök vitatéma a jogászok és politikusok körében, hogy engedélyezhető-e ez a fajta le- meg feltöltögetés. Egyelőre virulnak, és némely szoftverfejlesztő cég is szívesen folyamodik hozzájuk egy-egy új verzió vagy próbaverzió elterjesztése, népszerűsítése céljából.

Ha már az internet sötét(ebb) oldalát is szóba hoztuk, mint érdekességet említsük meg a warez oldalak tömkelegét, ahol feltört programok, kulcsok és generátorok, valamint ezer egyéb legális és illegális eszköz csereberéje zajlik, természetesen félig-meddig zárt körben, regisztrált tagok részvételével, és persze a hatóságok nem éppen jóindulatú megfigyelésének kitéve.

Hihetetlenül népszerűek az utóbbi időben a videó- és képmegosztó portálok (előbbire a legjobb példa a YouTube, az utóbbira a Flickr), amelyek szintén a webkettes filozófiát hasznosítják.

A webkettő betört az irodai, illetve üzleti alkalmazások világába is. Ezen a téren a technológia egyik úttörője a Google, amely többek között a Google Docs és a Google Calendar online szolgáltatásaival örvendeztette meg a világot.

Végezetül említsük meg az a - még mindig újnak (és ismeretlennek) tűnő - szolgáltatási modellt, amelynek a neve SaaS (azaz Software as a Service, szoftver, mint szolgáltatás). Ennek a lényege, hogy a szoftvereket különféle előnyök biztosítása mellett interneten keresztül, például előfizetéses konstrukció keretében veszik igénybe a cégek, nem pedig úgy, hogy megvásárolják őket dobozos termékként.

A Web 2.0 technológia nyilván nem az utolsó ebben a sorban. Többen évek óta emlegetik már a következő verziót, a Web 3.0-t, amelyről sokan sokfélét írnak-mondanak, ám abban egyetértenek, hogy az új koncepció a szemantikai lehetőségekben (tehát az adatok értelmezése terén) kínál majd sokkal többet elődeinél. Például az intelligens keresés lehetőségét, az üzleti tevékenységekben pedig a személyre szabott kapcsolatépítést. Már körvonalazódik a következő nyelv a HTML és XML után, amely a szemantikai vonatkozások leírására is alkalmas lesz, és ez az SWRL (Semantic Web Rule Language).