 A Március 15. tér egyik épületének pontfelhője
 Az M6-os autópálya – a kft. tervei alapján – megépült szakasza
A jövőre húszéves Roden Mérnöki Iroda Kft., amely komplex tervezői és mérnöki szolgáltatásaival van jelen a hazai közlekedési infrastruktúra tervezési piacán, továbbra is a magas szintű szaktudására, eszközei folyamatos fejlesztésére épít.
Az 1991-ben megalakult, száz százalékban magyar tulajdonú társaság fennállása óta a közlekedés tervezése terén tevékenykedik. A tulajdonosok, Major Zoltán és Trenka Sándor, akik egyben a cég vezetői is, úgy látják, az előnyös piaci helyzetük megtartása érdekében szükséges folyamatos szakmai és technikai fejlődés, eredményes munkavégzés lehetetlen magasan kvalifikált saját szakembergárda nélkül. A technikai és eszközállomány folyamatos fejlesztése nélkül nem lehet megfelelni a piac kihívásainak.
A Roden Mérnöki Iroda Kft. tevékenysége során elsősorban nyomvonalas létesítmények, autópályák, gyorsforgalmi és egyéb utak, vasúti pályák tervezését végzi a generál és szakági tervezési feladatok ellátásával, legyen szó vizsgálatról, szakvéleményről, tanulmányról, engedélyezési vagy építési tervről.
Az elmúlt években a Roden Mérnöki Iroda által készített tervek alapján közel 100 kilométer hosszúságú autópálya-szakasz (M0-s, M6-os, M7-es) épült meg. Jelenleg a Roden tervei alapján épül az M6-os autópálya Paks–Szekszárd közötti 33 kilométer hosszú szakasza, amelyet idén március végén adnak át. A közelmúltban több, nagyobb kaliberű létesítmény előkészítő terveit (tanulmány és engedélyezési tervek, környezeti hatásvizsgálatok) készítette el a Roden Mérnöki Iroda.
Trenka Sándor lapunknak elmondta, hogy az előkészítő tervezési tevékenység mellett nagy hangsúlyt fektetnek a kivitelezési fázisban való részvételre, kivitelezők megrendelésére tervezési, tervezői művezetési feladatokat végeznek, továbbá geodéziai feladatokat vállalnak a létesítmény megvalósítása során (építési kitűzések, minősítési mérések stb.).
A cégvezető kiemelte, hogy az eszközállomány fejlesztésére, megújítására mindig jelentős összeget fordítanak. A Roden Mérnöki Iroda korszerű eszközállományának köszönhetően a földi geodézia minden területén a legkorszerűbb szolgáltatást tudja nyújtani.
Az utóbbi időszak legjelentősebb beszerzése egy háromdimenziós lézerszkenner vásárlása volt. A térbeli szkennelés napjainkban az egyik legkorszerűbb felmérési módszer. A korábbi geodéziai eszközökhöz képest a leglényegesebb különbség az, hogy a térszkenner valós koordináta-rendszerű pontfelhőt mér a megjelölt területről, az igényelt és előre meghatározott részletességgel.
A térszkenner mérési eredménye nagy pontosságú és részletességű 3D-s (x, y, z koordinátájú) ponthalmaz.
A cégvezetők a 3D-s szkenner alkalmazására rendkívül széles körben látnak lehetőséget: használni lehet térbeli szerkezetek, épületek, ipari létesítmények felmérésénél, állapotrögzítésénél, 3D-s modellek és látványtervek adatállományának elkészítésénél, műszaki rajzok, metszetek készítése, a tervezéshez szükséges dokumentáció előállítása során is.
Hasonlóan jól használható például hidak, műtárgyak, azok környezetének felmérésére, illetve törzskönyvezésére.
A régészet és a műemlékvédelem területén is előnyösen alkalmazható a 3D-s technika, mivel nagy részletességű háromdimenziós állományok elkészítésére alkalmas, vagyis nagy (akár milliméteres) pontossággal felmérhetőek az objektumok, melyek dokumentumtárba helyezésével megvalósítható a háromdimenziós állapotrögzítés, melynek alapján a továbbiakban a felújítási, helyreállítási munkák elvégezhetőek lesznek. Rendkívül kecsegtető alkalmazási lehetőséget kínál például műemlékek állapotfelmérése, illetve rögzítése.
Trenka Sándor úgy véli, hogy a gazdasági válság ellenére is sok új kihívás vár még a közeljövőben a szakmára, így a Roden Mérnöki Iroda Kft.-re is. A közlekedéssel kapcsolatos infrastruktúra fejlesztése terén ugyanis számos elvégzendő feladat látszik mind a közút, mind a vasút területén. Ezek a feladatok nemcsak új létesítmények megvalósítását, hanem a meglévő infrastruktúra felújítását, fejlesztését is jelentik.
A cég jövőbeni tervei között szerepel a külföldi piacokon való részvétel lehetőségének megteremtése, valamint megfelelő partnerek felkutatása is.
Roden Mérnöki Iroda Kft.
1089 Budapest, Villám u. 13.
Tel.: (1) 814-9700 • Fax: (1) 814-9703
E-mail: roden@roden.hu
Honlap: www.roden.hu
|