 |
|||||
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|||||
 Valóban versenyezzenek a megújulóenergia-források Az iparnak és a háztartásnak azonos az érdeke |
|
|
 |
||
|
|||||
|
|||||
 Jászay Tamás – Mit nevez a szakma energiatakarékosságnak, és mit energiahatékonyságnak? – Energiatakarékosságnak azt tekinthetjük, amikor nem következik be egy nyilvánvalóan felesleges fogyasztás: például lekapcsoljuk a világítást, ha nincs rá szükség, vagy nem működtetjük készenléti üzemmódban az elektromos készülékeinket. Ez utóbbi egyébként – éves szinten – önmagában is jelentős áramfogyasztás-csökkenést hozhat. Az ilyen magatartás, amellett hogy mérsékli a szükségleteinket s ezzel együtt az energiakiadásainkat, jótékony hatással van a környezetünkre: a kevesebb energia felhasználásával arányosan csökken a levegőszennyezés, így a szén-dioxid-kibocsátás is. Ennek óriási a jelentősége, mert a légszennyezés következménye az emberiség számára beláthatatlan következményekkel járó globális felmelegedés. Energiahatékonyságnak azt nevezzük, ha a korábbinál optimálisabban hasznosítjuk az energiát. Például korszerűbbre cseréljük a világítótestet, vagy kisebb fogyasztású mosógépet üzemeltetünk. A takarékosság és a hatékonyságnövelés lényegében ugyanazt eredményezi: kevesebb energiára van szükség. A legolcsóbb energia persze az, amit nem használunk el. Úgy vélem, csak a fogyasztási szokásaink megváltoztatásával körülbelül 10 százalékkal faraghatjuk le az energiaköltségeinket. Ha pedig van elég pénzünk, akkor a különböző berendezéseink jobb hatásfokúra cserélésével akár 30 százalék energiát is megspórolhatunk. – A takarékosság vagy a hatékonyság növelésének kormányzati támogatását tartja fontosabbnak? – Általában egy kilowattóra energia megtakarítása feleannyi költséggel jár, mint – környezetkímélő módon – ugyanennyi előállítása. Ugyanakkor minden egyes probléma megoldására a legolcsóbb és leghatékonyabb megoldást kell kiválasztani, vagyis korrekt viszonyok között versenyezniük kell a különböző rendszereknek. Ahol például a hatékonyságnövelés a legjobb módszer, ott azt kell választani. Más célok elérésére pedig a megújuló – nap-, szél-, víz-, biomassza- – energiaforrások alkalmazása lehet célravezető. Másfajta kérdések megoldására az atomenergia hasznosítása lehet a válasz.   – Óriási összegekről: euró százmilliárdokról beszélünk, ezt a befektetést azonban nem kerülhetjük el. A kérdés: most fizetünk-e többet azért, hogy megelőzzük a globális felmelegedés káros következményeit, például az aszályokat és az árvizeket, illetve a többi természeti katasztrófát, vagy megvárjuk, amíg bekövetkeznek az elemi csapások, és akkor viseljük az okozott károk költségeit. Azon lehet vitatkozni, hogy melyik az olcsóbb, az azonban nem vita tárgya: ha kivárjuk a klímakatasztrófa kibontakozását, onnan már nincs visszaút. A természet kiveszi a döntési lehetőséget a kezünkből. Én azt gondolom, hogy a jövőnket és gyermekeink jövőjét nem szabad kockáztatni, ezért haladéktalanul lépni kell a légszennyezés mérséklése érdekében. Azt persze elismerem: nehéz megmagyarázni mostanság az embereknek – akik nemritkán anyagi gondokkal küszködnek –, hogy fizessenek többet a környezetkímélő módon megtermelt áramért, mert akkor húsz év múlva tisztább lehet a levegő, kevesebb lesz a savas eső, és lassul a légköri felmelegedés. A környezettudatos gondolkodás kialakítása nem könnyű feladat. Ezért szoktam félig tréfásan megjegyezni, hogy – hasonlóan a dohányzásellenes kampány felirataihoz – minden elektromos készülék dobozára rá kellene írni: Veszélyezteti a jövő nemzedékek jólétét, emiatt kéretik nem használni! A készülék ugyanis energiát igényel: gyártása, üzemeltetése során levegőszennyezés történik, ez pedig klímaváltozást okoz.  – Szó sincs arról, hogy a későbbiekben még drágábban kapják a felhasználók az áramot. Ellenkezőleg, annak nem látom értelmét, hogy egyes környezetkímélőnek mondott erőművektől az áramszolgáltatóknak kötelezően át kell venniük a megtermelt villamos energiát, miközben a harmadáron termelő Paksi Atomerőmű teljesítményét csökkenteni kell. Ami nem csak a pénztárcának nem kedvez, nem tesz jót a nukleáris üzemnek sem, mert azt folyamatos üzemmódra tervezték. A megújuló forrásoknál egyébként visszatérő probléma, hogy a termelés sokszor nem akkor történik, amikor szükség lenne rá, például a szél nem akkor fúj, a nap nem akkor süt, amikor az áramigény megnő. Emiatt kellenének a kiegyenlítő erőművek, amelyeknek a megépítése ugyancsak költséges. Meggyőződésem, hogy a megújuló forrásokat csak ott és akkor szabad alkalmazni, amikor az valóban ésszerű és gazdaságos. Az ilyen erőműveket pedig a befektetőknek saját kockázatukra kell megépíteni és üzemeltetni. Mert az nem járható út, hogy egyes külhoni társaságok profitjának növelése céljából a hazai fogyasztók a kötelező átvétel miatt indokolatlanul magas árat fizessenek az áramért. Az áramot és a hőt egyszerre előállító, a legtöbb esetben földgáztüzelésű, kapcsolt erőműveket sokan „zöld erőműként” emlegetik, holott ezek a blokkok csak akkor tekinthetők környezetbarátnak, ha tényleg van szükség az ott termelt hőre és villamos energiára.  – Van-e megfelelő technológia nálunk az újratermelődő energiaforrások kiaknázásához? – Ma már idehaza is léteznek korszerű műszaki megoldások mind a szél-, a nap-, mind a biomassza-energia hasznosítására. Ezek a technológiák évről évre fejlődnek, így egyre gazdaságosabb lesz az alkalmazásuk. Itt jegyezném meg: a mindenkori kormányzatnak azokat a cégeket kellene támogatniuk – például adókedvezményekkel –, amelyek hazai munkaerőt foglalkoztatnak és hazai alapanyagokat, tudást vesznek igénybe termékeik előállításához, nem pedig a külföldről drágán beszerezhető, gazdaságtalan rendszerek importját. – Visszatérve az atomenergiához, hazánkban milyen jövője lehet a nukleáris alapú áramtermelésnek? – Atomenergia nélkül több okból is elképzelhetetlennek tartom a hazai energiaellátás jövőjét. Egyrészt az atomerőműre szükségünk van, hogy valamennyire kordában tartsuk az energiaimporttól való függőségünket, ami már most is túlzott mértékű. Egy nukleáris üzemben használatos tüzelőanyagot ugyanis több forrásból, évekre előre be lehet szerezni, annak tárolása nem okoz gondot. Ez nem mellékes, mert a paksi reaktorok az ország áramigényének mintegy 40 százalékát elégítik ki. Másrészt nukleáris blokkok nélkül hazánk nem lenne képes teljesíteni az Európai Uniónak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó direktíváit. Az EU célkitűzései szerint 2020-ra a korábbihoz – Magyarország esetében az 1989-es adathoz – képest 20 százalékkal kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Az EU emellett arra is elkötelezte magát, hogy a következő évtized végére 20 százalékra növeli a megújuló források részesedését az összes energiatermelésből, ugyanakkor 20 százalékkal javítja az energiafelhasználás hatékonyságát. – Teljesíthetők ezek a célkitűzések? – Úgy látom, szinte kizárt, hogy az EU vezetőinek valamennyi „ábrándja” megvalósul. A tagországok ugyanis óriási pénzügyi nehézségekkel küzdenek, és a jelenlegi gazdasági világválság közepette egyensúlyozniuk kell, hogy mondjuk az oktatásra, az egészségügyre vagy az energiatakarékosságra költenek-e inkább. Eleve nem könnyű a választás, ráadásul sok helyen olyan nyomasztó a gazdasági kényszer, hogy nem is beszélhetünk igazán szabad döntéshozatalról.  Az újratermelődő források aránya csak akkor érné el idehaza a kívánt mértéket, ha a hatékonyságjavulás eredményeként eleve visszaesne az ország energiaszükséglete. Mindezek mellett, szerintem, a mostani körülmények ismeretében már az is jó eredmény, ha a vállalások fele teljesül. Azt persze hozzá kell tenni, hogy minden ország adottságai mások, így a direktívák teljesítése során valamennyi tagállam más-más eredményt képes produkálni. Azt azonban továbbra is állítom, hogy valamilyen módon, és mielőbb globális szinten kell lépéseket tenni a levegőszennyezés csökkentése érdekében. Abban bízom, hogy előbb-utóbb minden egyes kibocsátónak, beleértve a háztartásokat is, a szennyezése arányában kell majd fizetnie. Ezért az iparvállalatoknak és a családoknak belátható időn belül egyaránt fontos lesz, hogy energiatakarékos, hatékony gépeket, eszközöket, berendezéseket üzemeltessenek, és korszerűsítsék energiaellátó rendszereiket. Vagyis idővel, a szén-dioxid-kvóták szinte személyre lebontott kiosztása után, minden egyes cégnek, illetve háztartásnak elemi érdeke lesz a takarékosság és a fejlesztés. Ám ez egyelőre távlati elképzelés. Az energia okos használata viszont már most, azonnal eredménnyel jár. Helyes hétköznapi döntések esetén nem kell évekig várni ahhoz, hogy csökkenjen a villanyszámlánk, vagy kevesebb legyen a gázdíj. Az ipari szektorban például a cégek, saját érdeküket szem előtt tartva, már ma is előzetes és alapos számításokat végeznek minden energiahasználattal kapcsolatos döntésük előtt. – Melyik fogyasztói kör és milyen mértékben felelős a légszennyezésért? – A legnagyobb, 40 százalékos szenynyezési hányad a hazai köz- és lakóépületek számlájára írható. Ezt követi a közlekedés, mintegy 25 százalékos részaránnyal, a többi – hozzávetőleg 35 százalék – káros anyag levegőbe engedése az ipar és az egyéb szennyezők számlájára írható. Valamennyi kategóriában óriási kibocsátásmérséklést lehetne elérni. Az épületeknél például csupán a hőszigetelés javítása 20 százalékos javulást hozhat, a nyílászárók korszerűbbre cserélése további 20 százalékot jelenthet. Az autóknál pedig akár 50 százalékkal is leszorítható a levegőbe eregetett gázmennyiség. Különösen igaz ez akkor, ha a lakosság többsége valamilyen hibridüzemű vagy alternatív hajtású autó használatára tér át. A következő években előreláthatólag szinte minden gyártó előáll majd valamilyen különlegesen takarékos modellel, s akkor a vevők is egyre több környezetkímélő járműtípus közül választhatnak.  – Kifejezetten sürgetőnek tartom, hogy visszaszorítsuk a környezetszennyezést. A jelekből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a globális felmelegedés miatt gyakoribbak lesznek a természeti csapások. Egyes területeken tartós vízhiány alakul ki, más térségeket viszont elönt a víz, vagyis szinte minden övezetben egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok alakulnak ki. Ezeket a jeleket nem szabad félvállról venni. A lehető legrövidebb időn belül mindent meg kell tennünk az üvegházhatás mérséklésére. A jövőnek valamennyien felelősséggel tartozunk. Ha például minden hazai család „csak” a nyílászárók cseréjével és a falak szigetelésével feljavítja a háza, lakása hőgazdálkodását, akkor mintegy nyolc százalékkal mérsékelhető az ország energiaigénye. Vagyis az egyének szerepe is óriási. Arról nem is beszélve, hogy az egyre növekvő fűtési költségek mellett akár tíz év alatt megtérülhet e beruházás költsége. Vannak persze olyan családok, amelyeknek nincs pénzük az ilyen beavatkozásokra, számukra biztosítani kell a különböző támogatásszerzési lehetőségeket. Ez viszont a kormányzat felelőssége… – Ön szerint hazánkban a megújuló források közül melyeket kellene alkalmazni és a legnagyobb mértékben támogatni? – Mindenütt a helyi adottságokat kell figyelembe venni. Magyarországon a biomassza a legígéretesebb megújuló forrás: a mezőgazdasági hulladékok, melléktermékek jelentős energiabázist képviselnek, de energiaültetvények telepítésére is van lehetőség. A geotermikus adottságaink is kifejezetten jók. A hálózatoktól messze eső helyeken, a megfelelő tárolással kiegészített szélturbinák lehetnek igen hasznosak, a melegvíz-termelő napkollektorok pedig mindenütt hoznak többet-kevesebbet a konyhára, sőt, ha az általuk vetett árnyéknak is értéke van, az extrahaszon is lehet. A lényeg, hogy minden esetben versenyezzenek a különböző megoldások, és a józan mérlegelés alapján a legjobbat válasszák ki, ne pedig az egyes ágazatok lobbiereje alapján szülessenek a döntések. |
|||||
|
|||||
|
|||||
