 |
|||||
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|||||
 Klímatanács is segíti a klímavédelmet Mikor forgatja vissza az állam a kvótakereskedelem bevételeit? |
|
|
 |
||
|
|||||
|
|||||
 Fogarassy Csaba – Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mire jó az egyetemi klímatanács? – Egy magára adó egyetemnek a fejlesztésekkel, kutatásokkal kapcsolatos döntéseket olyan irányba kell terelnie, amely megfelel a klímavédelemmel kapcsolatos elvárásoknak. A klímatanács létrehozásának gondolata onnan ered, hogy 2007-ben a Szent István Egyetem (SZIE) rektora, Solti László – hazánkból és Európából elsőként – csatlakozott az Amerikai Főiskolák és Egyetemek Vezetőinek Klímaszövetségéhez. E szövetség legfőbb célja, hogy az épületrekonstrukció előtt álló egyetemi intézményfejlesztési elképzelések klímabarát módon valósuljanak meg. A belépés után nem sokkal megalakult Gödöllőn az egyetemi klímatanács, amely szakmai koncepciók, módszertanok, fenntarthatósági stratégiák és akcióprogramok megvalósítása révén, hazánkban egyedülálló módon, segíti az egyetemi döntéseket. A tanács kezdeményezte, hogy első lépésben – a hallgatókhoz közelálló, a klíma- és karbontudatos magatartást közvetítő program keretén belül – egyetemi klímairoda alakuljon a gödöllői campuson. Célunk: a karbonsemleges, azaz szén-dioxidot ki nem bocsátó egyetem létrehozása. Első lépésként az előadók, szemináriumi termek karbonsemlegességét tűztük ki. Ám ha ez utóbbi nem is jön össze, a lehető legkisebb legyen a működéshez kapcsolódó emissziókibocsátásunk. Nem lehetetlen a vállalkozás: az Egyesült Államokban tíznél több egyetem érte el a teljes karbonsemlegességet. – Ez hogyan valósítható meg? – Arra senki se gondoljon, hogy energiafelhasználás nélkül működik majd az egyetem. Az viszont elképzelhető, hogy a legkorszerűbb technológiai megoldásokkal a lehető legkisebb lesz az energiaigény, amit kizárólag megújuló forrásokból fedezünk majd. Az egyetemi infrastruktúra felújítását is ilyen szempontok szerint végezzük el: például a több százwattos fogyasztók helyett pár tízwattos LED rendszert használnánk. Összességében legalább 70 százalékos megtakarítást szeretnénk elérni. – Az egész akkor ér valamit, ha a hallgatók továbbviszik ezt a gondolatot. Van erre fogadókészség? – Az egyetem gazdasági karáról indult a kezdeményezés, melynek alapja: klíma-gazdaságtani megközelítés. Az egész irányzat kiindulópontja pedig a Stern-jelentés, amely áttörést jelentett a gazdaság és a klímavédelem viszonyában. Az Egyesült Királyság kormányának felkérésére 2006 őszén jelent meg a Sir Nicholas Stern – a Világbank és az EBRD korábbi vezető közgazdásza – által készített dokumentum: a Stern-jelentés, melynek legfőbb üzenete, hogy a világnak most kell tennie valamit az éghajlati változások ellen, ha nem akarunk pusztító gazdasági hatásokkal számolni. Stern szerint a mezőgazdasági terméshozamok – különösen Afrikában – látványosan csökkennek majd a klímaváltozás miatt. Az emelkedő tengerszint miatt akár 200 millió ember válhat otthontalanná, a fajok 40 százalékát pedig a kihalás szélére sodorhatja.
A kutató másik fontos jóslata szerint a negatív környezeti hatásoknak a világ más részein is jelentős gazdasági következményei lehetnek: a szélsőséges időjárási viszonyok miatt egyszázalékos GDP-csökkenés következhet be a világban. A hőmérséklet 2-3 Celsius-fokos növekedése három százalékkal, 5 Celsius-fokos növekedése 10 százalékkal csökkentheti a globális gazdasági eredményeket. A gazdasági teljesítmény visszaesése várhatóan a legszegényebb országokban lesz a legnagyobb.
A Stern-jelentés szükségesnek tartja, hogy a következő húsz évben semmiképpen ne növekedjék az üvegházhatású gázok kibocsátása, azt követően pedig a gáztermelést évi egy-három százalékkal kellene csökkenteni. A túlélés érdekében vissza kell fogni a fogyasztói keresletet az erősen szennyező termékek és szolgáltatások piacán. Az energiatermelésben a nem fosszilis eredetű tüzelőanyagoknak 2050-re legalább 50 százalékos részesedést kellene elérniük a mai, jóval 10 százalék alatti érték helyett. – A tavalyi konferencia a sokak számára misztikusan hangzó szén-dioxi-piac témát is érintette. Mit kell ezen érteni? – Kevesen ismerik ezt a fogalmat, illetve nagyon kevés piaci szereplő van tisztában a részletekkel. Az egész megértéséhez tisztában kell lenni a klíma-kereskedelem lényegével, illetve a kiotói vállalásokkal. Kiotóban a fejlett államok az üvegházhatású gázok kibocsátá-sának csökkentését vállalták. Az 1997-ben kidolgozott és 2005 februárjában életbe lépett kiotói jegyzőkönyv a részt vevő 37 ország és az Európai Unió számára írt elő csökkentést – az 1990-es mennyiséghez viszonyítva – a 2008– 2012 közötti időszakra. Ezt országok, iparágak és vállalatok számára kiutalt gázkibocsátási kvóták rendszerével vélik elérhetőnek és kikényszeríthetőnek. – Mit vállalt az EU Kiotóban? – Az akkor még 15 tagú EU a szén-dioxid-kibocsátás nyolcszázalékos csökkentését, amelyet kötelezően meghatározott szektorokra vetít ki. Ezek a leginkább szennyező ágazatok: a vegyi, a cement-, az energia- és a papíripar. Ezek kibocsátásának korlátozásával a csökkentés elérhető. Az önkéntes szektorba tartozik az ugyancsak jelentős gázkibocsátással járó közlekedés és a mezőgazdaság, amelyek bekapcsolódhatnak a rendszerbe. Egy cementgyár például egy mezőgazdasági üzem fejlesztésével is megfelelhet a számára kirótt kibocsátáscsökkentési előírásoknak. – Hogyan? – Például mezőgazdasági hulladékok energetikai hasznosításával egy biogázüzemet létesít villamos energia vagy biometán-üzemanyag előállítására, ezzel pedig jelentős mennyiségű fosszilis energiahordozó váltható ki. Egy biogázüzem rendkívül jó megtérülési mutatókkal rendelkezik, ebbe invesztálni mindenképpen érdemes. A szakolyi biomaszsza-erőmű vagy a pálhalmai biogázüzem emissziómegtakarításainak értékesítése több százmillió forint hasznot hozott a befektetőinek.  – A talajművelés folyamatától nagyon sok függ. Amerikai tapasztalatok szerint, amelyeket Birkás Márta professzor asszony hazai kísérletei is alátámasztanak, speciális talajművelési technikákkal, trágyakezelési eljárásokkal rendkívül nagy mennyiségű, hektáronként akár hét tonna szén-dioxid-csökkentést érhetünk el a talaj karbontartalmának fokozásával. Hasonló jelentőségű a mezőgazdaságban ugyancsak nagy mennyiségben képződő dinitrogén-oxid és metánkibocsátás visszafogása. A szerves anyagok erjedésekor keletkező metán – a szén-dioxidhoz viszonyítva – huszonegyszer veszélyesebb: egy tonna metán légköri hatása 21 tonna szén-dioxid hatásával egyenlő. A metán megkötése rendkívül fontos. A dinitrogén-oxid esetében még rosszabb a helyzet: egytonnányi ilyen anyag 310 tonna szén-dioxid hatásával egyenlő. A mezőgazdaságból származó üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő lehetőségek rendkívül nagyok. – Hogyan lehet a legkönnyebben csökkenteni az itthoni kibocsátást? – Ott a legkönnyebb, ahol a technológiai rendszerek elavultak. Ilyen az energiaszektor. Ezen a területen bármilyen fejlesztés, beavatkozás jelentősen növelheti a kibocsátáscsökkentést. Egyébként kétséges, hogy egyes erőműveinket lehet-e modernizálni. Van olyan erőmű, amelyre nem érdemes pénzt költeni – be kellene zárni. Ugyanakkor most még célszerű lenne a kiosztott kvótánkat eladni, és az így kapott pénzből korszerűsíteni. – Mi van akkor, ha például a váci cementgyár nem tudja visszafogni szennyezőanyag-kibocsátását? Bezárják? – Folyamatosan csökkenő mennyiségű kvótát kapnak a kötelező rendszerben érintett vállalatok, de túllépés esetén a kvóták nem járnak együtt a termelés korlátozásával. A cégek ugyanis megközelítőleg akkora kvótát kapnak, mint amekkora a valós kibocsátásuk. Ez a rendszer még nem inspirálja őket a csökkentésre. Egyes cégek viszont rájöttek arra, hogy a kvótákkal lehet kereskedni: egységnyi szén-dioxid-kibocsátásnak euróban meghatározott értéke van, amely év közben – ahogy a tőzsdei részvények – folyamatosan változik. Néhányan abból élnek, hogy olcsón veszik és drágán adják el a saját kvótákat, emissziós jogokat. Ezzel rendkívül jelentős extrabevételre lehet szert tenni. A hazai tőzsdén azonban nem lehet a kvótákkal üzletelni, kereskedni, bár az elvi lehetősége megvan…  – A kiotói megállapodás lehetővé tette a fel nem használt kvóták kereskedelmét: aki kevesebbet bocsát ki a számára előírt maximumnál, az a kvótafölöslegét eladhatja másoknak, akik például rosszul teljesítenek, vagyis növelik a kibocsátásukat. E kereskedelem zömét a szén-dioxid-kreditek, azaz emissziós kibocsátási egységek teszik ki. A legtöbb országnak a bázisévhez, 1990-hez képest kell csökkentenie a kibocsátását. Magyarországnak azonban a bázis az 1985–1987 közötti időszak, ehhez képest kell átlag hat százalékkal visszafogni kibocsátásunkat a 2008–2012 közötti időszakra. A bázisidőszakhoz képest a kibocsátásunk – a rendszerváltozás után a szocialista nehézipar összeomlása, a gazdasági szerkezet átalakulása miatt – várhatóan 30-35 százalékkal lesz kevesebb a 2008–2012 közötti időszakban. A magyarok az elsők között kezdtek el kereskedni „felesleges” kreditekkel. Tavalyelőtt a kiotói egyezmény előírásai alapján 36 millió egység emissziós kredit cserélt gazdát (egy egység egy tonnát jelent), a múlt év végéig várható mennyiség 150 millió egység. A magyar állam 2008-ban kétmillió tonnát adott el Belgiumnak, 6,8 milliót Spanyolországnak, a két ügyletből 28,2 milliárd forint bevétele lett az országnak. – Létezik egy másik rendszer, az EU kötelező kibocsátáskereskedelmi rendszere. Ennek mi a lényege? – A European Union Emissions Trading Scheme (EU-ETS) rendszere, vagyis a kötelező kvótakereskedelem 2005 januárjától létezik. Látszólag teljesen függetlenül a kiotói emissziókereskedelem rendszertől, ám éppen azért hozták létre, hogy jogszabályokkal kényszerítsék az EU-tagállamokat a kiotói jegyzőkönyvben foglaltak teljesítésére. Míg a kiotói rendszer az összes üvegházhatású gázra vonatkozik, addig az EU-ban „csak” szén-dioxid-kvótákkal kereskednek. Ám a két rendszer átjárható, vagyis elvileg mindkét rendszerből átvihető kvóta a másikba, mivel minden üvegházhatású gázt átszámoltak szén-dioxid-egyenértékre. Az EU-ETS-rendszerben az állam és a cégek is kereskedhetnek a kvótákkal, köztük 11 ezer – 213 magyarországi – ipari létesítmény vesz részt. Az Európai Bizottság döntése alapján 2005–2007 között a magyarországi létesítmények évente 31,7 millió tonna szén-dioxid-kvótát kaptak, 2008– 2012 között évente 26,9 milliót. Magyarország az EU-ETS-rendszer első fázisában, 2005–2007 között – egy, a Pénzügyminisztérium által megbízott cégen keresztül – 7,42 euró/tonna áron értékesített 1,197 millió tonna szén-dioxid-kvótát. Így a büdzsé 2,3 milliárd forint – mintegy 8,9 millió euró – bevételre tett szert. Az EU-ETS 2008–2012 közötti fázisában állami szinten még nem adtak el kötelező kvótát. Ideális lenne, hogy ezen a téren ne legyen állami beavatkozás: legyen minél több piaci elem az emissziókereskedelmi folyamatokban.  – A gazdaságnak és az állami szabályozásnak is – lehetőleg minél olcsóbban – adaptálódnia kell ehhez az új, a klímaváltozást csökkentő célrendszerhez. Ennek szellemében azokban az EU-országokban érdemes fejleszteni, ahol a legalacsonyabb áron érhető el a szén-dioxid-kibocsátás visszafogása. Nem mindegy, hogy egy tonna üvegházhatású gáz visszatartása, ki nem bocsátása tíz vagy 80-100 eurónyi befektetés árán érhető el. Az EU gazdasági szerkezetében az újonnan csatlakozott országokban a legolcsóbb a csökkentés. Ezért lehetnek a jövőben az emissziócsökkentési célországok a kelet-európai államok. Hazánk esetében a valós és a kiotói egyezményben engedélyezett kibocsátás között jelentős az eltérés. Ezt a különbséget államközi megállapodások révén értékesíthetjük. Eddig összesen tízmillió tonnát adtunk el ilyen módon, ám a bevétellel nem nagyon tudott mit kezdeni a költségvetés. Az lett volna a legcélszerűbb megoldás, ha rögtön meghirdetik a klímavédő beruházásokat támogató programokat, amelyek nem szükségszerűen csak pályázati kiírások. Ha hosszú távú programokba megy a forrás, akkor a kifizetéseket akár hosszabb időre is el lehet osztani, ami a költségvetési egyenleg szempontjából is jó megoldás. A legfontosabb, hogy elinduljanak, menjenek ezek a programok. – Mi lesz a rendszerrel 2012 után? – Az egyik nagy kérdés az EU-ETS-rendszer meghosszabbításával kapcsolatban az, hogy azt kiterjesztik-e a közlekedési ágazatra, a mezőgazdaságra és a háztartásokra, illetve nemcsak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a többi üvegházhatású gáz kibocsátását is szabályozzák-e? Ám 2013-tól már nem nemzeti, hanem európai szintű kiosztási tervek lesznek, így az egyes ipari létesítményeknek kiosztott kvótákat is az EU-ban határozzák meg. Az biztos, hogy a kiosztás benchmark alapú lesz, vagyis az elérhető legjobb technológia alapján határozzák meg a kiosztható kvótamenynyiséget egy adott létesítmény számára. – A tavalyi konferencián a részt vevő vállalatok képviselői és az emissziókereskedelmi szakértők megfogalmazták azokat a gazdasági szempontokat, amelyeket a hazai üzleti élet és vállalati szektor fontosnak tart a következő évtized klíma- és emissziópolitikájának kialakításához. Mi volt ezzel a céljuk? – Azt reméljük, hogy a konferencián megfogalmazott hazai üzleti értékrend bekerül a 2012 utáni helyzetet megszabó nemzetközi megállapodás feltételei közé. Szeretnénk, ha a jelenlegi EU-kereteken belül a legköltséghatékonyabb emissziócsökkentési stratégiák kerülnének meghatározásra, nem pedig a rövid távú, haszonelvű érdekek. A hagyományos energiaszektor szerepét redukálni kell a következő időszakok stratégiaalkotásában. Világossá kell tenni a gazdasági élet szereplői számára, hogy a karbonmegtakarítás piaci érték. Ahhoz, hogy ez a magyar üzleti élet szerves részévé váljon, a piaci mechanizmusokat közvetlenül nem zavaró állami garanciákra van szükség. |
|||||
|
|||||
|
|||||
