 Varga Dávid
„A zöldebb világ megteremtése a ma élő generációk feladata és felelőssége” – szögezte le előadásában Stavros Dimas, az Európai Unió korábbi környezetvédelmi biztosa az Első Magyarországi Klímacsúcson tavaly februárban. Ha hozzátesszük, hogy nem a görög politikus volt az egyetlen EU-biztos az eseményen, bíz-
vást állíthatjuk, fontos rendezvényről beszélhetünk.
A Klíma Klub, a konferencia szervezője alig néhány héttel a fővárosi találkozó előtt alakult meg, ugyanakkor a klímacsúcs előkészületei már korábban megkezdődtek, így sikerült Budapestre hívni a szakterület kiváló gondolkodóit. A fentiek ismeretében talán nem meglepő: a szervezet – önmeghatározása szerint – legfőbb céljának az egész Földet fenyegető éghajlatváltozás lefékezését és káros hatásainak megelőzését tekinti. Ennek jegyében már-már gigászi feladatot vállalt magára, amennyiben hidat kíván építeni a gazdasági és politikai élet szereplői, a tudomány képviselői, a civil szervezetek, a lakosság, valamint a média reprezentánsai között a nemes cél elérése érdekében. Ennek a munkának a média érdeklődésének homlokterében álló fejezete minden évben a konferencia megszervezése.
A II. Magyarországi Klímacsúcsot február 19-én rendezik meg Budapesten. Az idei rendezvény nyitóbeszédét dr. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke tartja; az előadók névsora is meggyőző: a sor Szabó Imre környezetvédelmi miniszteren kezdve Greg Dorey brit nagyköveten, Herczog Edit EP-képviselőn át Ürge-Vorsatz Diana klímakutatóig terjed. A nevezetteken kívül a politikai, a tudományos, továbbá a gazdasági élet számos szereplője vesz részt a csúcson.
 Klímaerdő-telepítés Meggyeskovácsiban
A Klíma Klub tevékenységének egyik legfigyelemreméltóbb missziója, hogy a fiatalokat, a jövő generációit olyan környezettudatos életmódra nevelje, amely segít megóvni földtekénk természeti javait, s bolygónk lakóinak lehetőséget teremt a teljes életre a következő korszakokban is. Ennek szellemében, amolyan forradalmi újításként, a II. Magyarországi Klímacsúcs élőben követhető majd az interneten. Sőt, a szervezők
az előadók legfontosabb gondolatait azonnal a világhálóra küldik a Twitteren. Varga Dávid, a szervezet titkára felhívja a figyelmet arra: „El szeretnénk érni, hogy a diákok legalább egy tanóra vagy egy délutáni foglalkozás keretében figyelemmel kísérjék a konferenciát minden oktatási intézményben, így az üzenet célba ér.” A szakember emlékeztet arra, hogy a Klíma Klub már korábban létrehozta az Országos Diáktanácsot, amely a környezettudatos iskolások képviselőinek rendszeres fóruma.
Merthogy a Klíma Klub működése közel sem merül ki a rendkívüli jelentőségű konferencia megszervezésében. A szervezet aktivistái klímaerdőket telepítettek az elmúlt évben Abádszalókon, Győrsövényházán, valamint Meggyeskovácsiban is. A klub 2010. január 15-én workshopot rendezett Szentendrén, amely lehetővé tette, hogy a jelentősebb szén-dioxid-kibocsátó vállalatok vezetői a szakemberekkel közösen értékeljék a törvényhozás előtt levő éghajlatvédelmi kerettörvény várható következményeit. Beszédes adat, hogy a mozgalom már két hónap után tízezer regisztrált tagot tudhatott magáénak, s működése során közel kétmillió embert ért el különböző programjai és kiadványai révén.
A munka pedig nem állhat meg.
A februári csúcs idején bizonnyal a korábbiaknál is jelentősebb médiafigyelem övezi majd a szervezet tevékenységét. Ennek nyomán a Klíma Klub mindent megtesz majd annak érdekében, hogy
az egyik legfőbb üzenet végre mindenkihez eljusson; azaz: „Ez neked is fontos!” Mindenkinek fontos.
Klíma Klub Közhasznú Nonprofit Kft.
1027 Budapest, Bem rkp. 51.
Tel.: (1) 336-2780 • Fax: (1) 274-5734
E-mail: klimaklub@klimaklub.hu
Honlap: www.klimaklub.hu
|