Jávor Benedek (LMP), az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a GTM-nek adott tájékoztatása szerint a szaktárca 2012-ben csak 137 millió forintot biztosít zöld civil szervezetek támogatására. Míg a kilencvenes években egymilliárd forintot meghaladó összeg jutott erre a célra, 2006 után a fő finanszírozási forrásnak már a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) számított. Igaz, akkor is 300 milliós volt a kiegészítő minisztériumi támogatási keret - tette hozzá Jávor Benedek.

A bizottsági elnök szerint a csökkenő minisztériumi támogatás mellett - a civil alapprogram a nemrég még 8 milliárd helyett idén már csak 3 milliárdból gazdálkodhatott, ez jövőre 1,7 milliárdra csökken - más negatív hatások is rontják a civilek esélyeit. Három éve megszűnt az adókedvezmény lehetősége a civileknek juttatott támogatás után, amelynek mértéke így jelentősen visszaesett. Csökkennek a személyi jövedelemadóból származó 1%-os befizetések is az egykulcsos adó miatt. A válság miatt a gazdasági szféra finanszírozó szándéka is visszaesett.

Jávor Benedek becslése szerint a civilek által mozgósítható összegek felére-harmadára csökkennek 2012-ben. Ez a politikus szerint egyebek mellett azért káros, mert a zöld civil szervezetek számos állami feladatot is ellátnak. Ilyen a környezeti nevelés: az erre szánt források megszűnése az iskolások-óvodások nevelését, erdei iskolák működtetését gátolja. Ilyen funkció a jogsegélyszolgálat is, mint például a Környezetvédelmi Tanácsadó Irodák Hálózata, amely magánszemélyek konfliktusaiban segít, de sok szervezet működtet kisebb életmód-tanácsadással, ökoszolgálattal kapcsolatos intézményeket. Van alapítvány, amely egyenesen környezetbarát termékeket forgalmaz - így a bizottsági elnök. Kisebb szervezetek közösségi kerteket hoznak létre a főváros bérházaiban, mások falvakat szépítenek vidéken.

Meg fog szűnni az érdekérvényesítés - tette hozzá az LMP szakpolitikusa, aki egyebek mellett a pécsi Tubes és Zengő ügyekre emlékeztetett. Valamint arra, ha nincs Védegylet, Levegő Munkacsoport, Magyar Urbanisztikai Társaság, ma kétsávos út van a budai alsó rakparton, de említette az ÓVÁS! Egyesületet is Erzsébetváros kapcsán. A politikus emlékeztetett arra is, hogy amikor a Levegő Munkacsoport még a kilencvenes évek közepén fellépett a 4-es metró ellen, mert a BKV-t katasztrofális helyzetbe hozza, és a munkacsoport szerint nem létező problémát old meg, sokan kikeltek a zöldek ellen. Pedig ők már 11-12 éve megmondták, hogy mi lesz a metróépítés sorsa és végkimenetele, de nem voltak elég erősek ahhoz, hogy ezt a felismerést képviselni tudják. A civilek forrásainak elvonása tovább gyengíti őket, ami oda vezethet, hogy a jövőben a beruházói lobbiérdekek könnyebben érvényesülnek.