A 2 éven belül megvalósuló beruházások összértéke meghaladja a 28 millió eurót - közölte a KÉSZ Holding Zrt. marketing igazgatója.
A Nestlé és a Roshen édességgyárak felépítése után ismét ukrajnai élelmiszeripari beruházásokban vehet részt a KÉSZ Csoport - tájékoztatott Pintyőke Marcell. Az összesen 14 futballpályányi - hozzávetőleg 50.000 négyzetméter - építési területű beruházások kivitelezése napokon belül elkezdődik - tette hozzá.
A három különböző élelmiszeripari gyár Ukrajna három városában, három különböző megrendelő igényei alapján valósul meg. Az idén 30 éves KÉSZ Csoport magyarországi szerkezetgyártó vállalatának, a kecskeméti KÉSZ Ipari Gyártó Kft.-nek is feladatot jelentenek a projektek, hiszen az acélszerkezeteket ez az üzem gyártja és szállítja majd a beruházások helyszínére.
Generálkivitelezőként az orosz Orimi Corporation megbízásából Brovariban tea- és kávécsomagoló üzemet, míg visszatérő megrendelőjének, a Roshen élelmiszeripari cégnek Vinnitsa városában tej, tejpor és tej sűrítmény előállító gyárat épít a KÉSZ Csoport ukrajnai leányvállalata. A harmadik projekt megvalósításán az Inkerman Corporationnel működik együtt a magyar vállalatcsoport, amely az ukrán cég megbízásából egy, a Krím-félszigeten, Bakhchisarayban épülő bortermelő és palackozó üzem acélszerkezetét biztosítja.
A legújabb projektek megbízói közül a bortermeléssel és palackozással foglalkozó ukrán Inkerman Internationalt 2011 januárjában alapították ukrán és nemzetközi tőke bevonásával. A vállalat az Inkerman Vintage Wine Factory Ltd., a szevasztopoli székhelyű Kacsinszkij+LLC, illetve a csernomoreci mezőgazdasági társaság tulajdona. A társaság Inkerman név alatt összesen 36 különböző borfajtát forgalmaz.
A Roshen ukrán édességgyártó vállalat a csokoládés és zselés édességektől a kekszeken át a tortákig hozzávetőlegesen 200 különböző terméket állít elő, évente mintegy 410 ezer tonna mennyiségben. A cég a környező egykori szovjet utódállamok mellett főként az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Németországba és Izraelbe szállít termékeiből.
Az 1994-ben alapított Orimi kávé és tea forgalmazásával foglalkozik, a 2000-es évek eleje óta saját gyáraiban állítja elő termékeit. Mindkét frissítőital esetében a cég piaci részesedése körülbelül 30 százalék, vagyis minden harmadik, Oroszországban felhajtott bögre kávé vagy tea alapanyaga az Orimi üzemeiben készült.
A KÉSZ 30 évvel ezelőtt családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára a környező országokat is beleértve 1300 főnél több munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig eléri a 70 milliárd forintot. Tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítmény-üzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén.
A csoport építette fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét, valamint többek között a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit. A társulás tagja a kecskeméti KÉSZ Ipari Park Kft. is, amely jelenleg a "Négycsillagos business hotel kialakítása meglévő irodaház átalakításával Kecskeméten" és a "Multifunkcionális konferenciaközpont építése Kecskeméten" című, a Dél-Alföldi Operatív Program pályázati támogatásával megvalósuló beruházások kedvezményezettje.
Építőipar
Három gyárat építhet a KÉSZ Ukrajnában
Három különböző élelmiszeripari gyártelep kivitelezését kezdi el hamarosan a KÉSZ Csoport Ukrajnában.
