A 2009-ben még 727 ezres vendégéjszaka számot 2010-re közel 999 ezerre növelték, tavaly pedig 1 millió 51 ezerre emelkedett. A vidéki települések közül ezzel a leglátogatottabb város lett Hévíz, ahol a legkisebbtől a legnagyobb szolgáltatóig megvalósított "valódi szakmai összefogásnak" is köszönhető a kedvező változás.

A város és a fürdő közösen tervezik a marketingstratégiát, egyeztetik a programokat, és azt is együttesen döntik el, hogy milyen területen érdemes erősíteni, akár anyagi eszközökkel is. A városnak sikerült új piacokat is nyitnia, az elmúlt évben elindított rendezvénysorozataival pedig ugyancsak újabb vendégeket tudott megnyerni.

A hévízi fejlesztések között említhető a római romkert felújítása, az Alsópáhokkal közös kerékpárút megépítése és több szálloda szolgáltatásbővítései. Ugyanakkor még nem megoldott a közeli sármelléki repülőtér kérdése, ugyanis a város szeretne aktívabban bekapcsolódni a jelentős növekedési potenciállal bíró leszállóhely üzemeltetésébe, s erről várhatóan rövid időn belül döntés születik.

Továbbra is Németország számít a legfőbb küldő piacnak, de erőteljesen növekedett az orosz, a szlovák és a cseh vendégek száma. A Hévízre érkező turisták 90 százaléka kereskedelmi szálláshelyet, 10 százalékuk magánszállást vesz igénybe, és jelenleg közel 80 ezer vendégéjszakát jelent a sármelléki repülőtérre érkező vendégek forgalma.

A kereskedelmi szálláshelyek táblázatban bemutatott statisztikai adatai alapján Hévízen a múlt év első 11 hónapjában 155 százalékkal nőtt az orosz, 60 százalékkal az ukrán, 43 százalékkal a szlovák, 30 százalékkal pedig a cseh turisták által eltöltött vendégéjszakák száma. Kis mértékű visszaesést mutat a Németországból és Ausztriából érkezők száma.

(MTI)