Isztin Ferenc hozzátette: a fejlesztések hatására a sertés termékkibocsátás 20-30 százalékkal növekedett; sértéshúsból jelenleg évente 3-3,5 millió kilogrammot értékesítenek.
Az elsősorban gabonatermesztéssel, sertés neveléssel és takarmány előállítással foglalkozó cég a trágya tárolás korszerűsítésére és a telepek technológiai korszerűsítésére nyert minisztériumi forrást. A tervezett fejlesztések 2008-ban 1 milliárd 300 millió forintos összköltségvetéssel, 695 millió forint támogatással kezdődtek meg.
A cég tavalyi árbevétele 2,5 milliárd forint volt, idén ez meghaladja majd a 3 milliárdot, és a fejlesztést követően jövőre további növekedést várnak.
A fejlesztés hatására a sertések fialási átlaga 10,5-ről 11,3-re nőtt, és a jövő évi tervben már éves szinten több mint 36 ezer malac előállítása szerepel. A vemhesülési százalék 78-ról 94 százalékra nőtt. Az egy termelő koca után éves szinten leválasztott malacok száma meghaladja a 26-ot, ami a cégvezetők szerint a nyugat-európai termelők eredményeivel is felveszi a versenyt. A társaság a jövő évtől több mint 28 ezer hízó előállítását tervezi.
A Dombegyházi Agrár Zrt.-nek 150 munkavállalója van. A fejlesztés eredményeképp a sertéstenyésztésben ugyan csökkent a dolgozók száma, de őket a cégen belül más területekre irányították, így elbocsátani senkit nem kellett.
A 100 százalékban magyar tulajdonú társaság döntően a dolgozók tulajdonában van - tette hozzá a vezérigazgató.
Az üzleti partnerei is elsősorban magyar vállalkozások. A sertést 100 százalékban magyar vágóhidakra szállítják, a gabonának 70-80 százaléka szintén a magyar igényeket elégíti ki, a többit Romániába viszik, így az árbevétel több mint 90 százaléka belföldről származik.
Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: nagy jelentőségű a fejlesztés, hiszen korábban munkahelyeket teremtett, és most helyben maradásra ösztönzi az embereket egy olyan térségben, amely Magyarország 33 leghátrányosabb kistérsége közé tartozik.
(MTI)