A kormány úgy döntött, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől (NFA) átcsoportosít 450 millió forintot az Őrségi Nemzeti Parkhoz annak érdekében, hogy mintegy 500-1000 hektár védett területet felvásárolhasson - jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára.

Hozzátette: a törvényi szabályzás szerint 2015 végéig a védett és a védelemre kijelölt területeket állami tulajdonba kell venni.

V. Németh Zsolt, a tárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára pedig arra emlékeztetett, hogy az Őrségi Nemzeti Park területén a becslések szerint mintegy 4600 hektár természetvédelmi oltalom alatt álló termőföld van, amelyet valószínűleg jogellenesen megkötött szerződések segítségével külföldi állampolgárok használnak.

A környezetügyi államtitkár szerint az Őrségi Nemzeti Park számára a kormány által a védett természeti területek megvásárlására biztosított 450 millió forint több mint ezer hektár megvételére lesz elegendő. A nemzeti park területe mintegy 344 ezer hektár. Az állam összesen az Őrségi Nemzeti Parkban mintegy 19.000 hektárnyi természetvédelmi területet kíván állami tulajdonba venni. Ha lehet a tulajdonosokkal való megegyezéssel, ha ez nem lehetséges, akkor kisajátítással.

Hozzátette: ezen a területen ugyanis jelentős természeti értékek találhatók, amelyeket meg kell védeni. Az állami tulajdonszerzés ezt a célt szolgája. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra: a védettség nem jelenti azt, hogy mezőgazdasági tevékenység nem folytatható az adott területen, csak azt, hogy az idevonatkozó szabályokat be kell tartani.

V. Németh Zsolt arról beszélt, hogy a becslések szerint az Őrségi Nemzeti Parkban a becslések szerint mintegy 4600 hektárt használnak külföldiek. Az érvényes jogszabályok alapján fel lehet lépni a mostani jogellenes gyakorlat ellen - szögezte le az államtitkár. Utalt arra, hogy a nemzeti part az érintett területet akár kisajátítással is megszerezheti.

Kifejtette, a kormánynak és a szaktárcának is határozott célja, hogy védje és gyarapítsa az állami termőföld vagyont, megakadályozza a - feltételezhetően - jogellenes külföldi földhasználatot és tiltott tulajdonszerzést.

Illés Zoltán elmondta: a mostani lépés egy többéves folyamat kezdete. Ennek végrehajtásához összesen mintegy 65 milliárd forintra lenne szükség. Az Őrségi Nemzeti Parkban egy hektár termőföld ára minimálisan 200 ezer forint. A most állami tulajdonba kerülő földeket helyi gazdálkodóknak kívánják bérbe adni. Az államtitkár megjegyezte: a nemzeti parkokban felülvizsgálják a bérleti szerződéseket, és reális áron kötik azokat újra.

Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke elmondta: az NFA jövőre is az ideihez hasonló összeget, azaz mintegy 500 millió forintot szán ingatlanvásárlásra.