A GfK Hungária lefrissebb tanulmánya szerint a magyar válaszadók 92 százaléka szerint a környezetszennyezés nagyon, vagy rendkívül komoly probléma. Az adatok tanúsága szerint kevés olyan ország van Magyarországon kívül, melynek lakosai ilyen nagy számban gondolkodnak hasonlóképpen. Emellett a magyarok 82 százaléka szerint a globális felmelegedésre nagyobb figyelmet kell fordítani. E tényező a többi vizsgált európai országban is a második helyre került, a környezetvédelem után a legaggasztóbbnak tartott probléma a sorban.
A GfK 2011-ben több mint 37.000 megkérdezett részvételével készítette el világszerte a Roper Reports Worldwide online felmérést, mely többek között a fogyasztók viselkedésének, szokásainak és értékeinek globális szintű megismerését, és az egyes országok lakosainak környezetvédelemmel kapcsolatos hozzáállását vizsgálja a világ 25 legjelentősebb országában, idén Magyarországon is.
A tanulmányból kiderül az is, hogy a magyarok a pénztárcájuk szerint próbálnak környezettudatosan élni, e cél eléréséhez leginkább az otthoni energia-megtakarítást választják. Saját bevallásuk szerint tízből mintegy kilencen (87 százalék) lekapcsolják a villanyt, amikor épp nincs rá szükségük, vagy épp energiatakarékos égőt használnak. Emellett háromból két megkérdezett járul hozzá az újrahasznosításhoz szelektív hulladékgyűjtés formájában és ugyanennyien közlekednek környezetbarát módon - sétálnak, vagy inkább bicikliznek - autózás helyett. (Ez utóbbi trend persze az egyre emelkedő benzináraknak is betudható.) A magyar válaszadókhoz hasonlóan a felmérésben résztvevő többi ország megkérdezettjei is fontosnak tartják azt, hogy a vállalatok környezetbarát megoldásokat válasszanak. A felmérés szerint a magyarok 84 százaléka, a csehek és a lengyelek 74 százaléka osztja e nézetet. A globális átlaggal összevetve, vagy csak az európai országok eredményeit tekintve Magyarországon a legmagasabb azoknak az aránya - a megkérdezettek kétharmada -, akik úgy vélik, hogy a környezetbarát alternatívák túlságosan drágák. Azt, hogy az államnak kellene többet tennie a környezetért, nem pedig az egyénnek, a magyar megkérdezettek fele állítja.
