Magazin archívum » 2002. december

közlekedés-logisztika

Felgyorsulhatnak a hazai útépítések

Csak egy kicsit sikerült javítani az újabb szakaszok használatba adásával azon az arányon, amit a magyarországi autópálya-, illetve gyorsforgalmi úthálózat mutat. A jelenlegi mennyiségét ezer kilométerrel kellene növelni, hogy elérjük az európai uniós átlagot.

Budapesttől Balatonig kész a "futószőnyeg"

Legendák, mendemondák övezték az első hazai autópálya építését. Ami tény, tizenegy év alatt épült meg a fővárost a Balatonaligai elágazásig összekötő 90 kilométer hosszú, kétszer két sávos, korláttal, néhol sövénnyel is elválasztott gyorsforgalmi út, ami hosszú évekig egy nemzedéket kiszolgáló, egyetlen autópályája volt Magyarországnak. Évtizedekig Osztyapenko kapitány szobrától indultak a stoposok a magyar tenger partjára, és az ércalak fogadta a hazatérőket.

Hosszabb lett az északkeleti átjáró

Legalább fél évszázados az a terv, hogy az ország gazdasági és közlekedési vérkeringésébe be kell kötni hazánk elmaradottabb régióit is, ezek közé tartozik az észak- és a kelet-magyarországi térség több kisebb települése.

Elkészült az első autópálya-híd a Tiszán

Elkészült az első autópálya-híd a Tiszán, melyet az M3-as részeként a Magyar Hídépítő Konzorcium (MHK) épített. Az MHK-t a Vegyépszer Rt. és a Ganz Acélszerkezet Rt. (GA) alkotja. A Tisza-híd esetében a GA az acél főtartók gyártását és szerelését a Vegyépszer Rt. hídépítésekre alapított szakcége, a MAHÍD 2000 Rt. pedig az alépítményi, a felmenő szerkezeti, vasbeton-pályalemez építési és befejező munkákat végezte.

vállalkozásoknak

Jogász

Ilyenkor, karácsony táján legtöbbünknek nemcsak azon jár az eszünk, mit ajándékozzunk szeretteinknek, barátainknak, de azon is, mit lehet ajándékozni üzleti és egyéb partnereinknek.

minőség

Egységes elvek a minőségtanúsításban

Négy minőségtanúsító cég létrehozta a Tanúsítók Szakmai Klubját (Task) a tanúsítás minőségének fenntartása, javítása érdekében. Lovász Szabó Tamással, a klub egyik ,,atyjával” készült interjúból kiderül az is, hogy a Task a vitás kérdésekben állásfoglalásokkal segíti a minőségauditáló cégek munkáját. Ennek keretében meghatározta már például a tanúsításhoz szükséges, vállalatok nagyságától függő minimumidőt, s hamarosan önálló honlapja is lesz.

Díjazták a minőségi magyar termékeket és szolgáltatásokat

Idén nyolcadik alkalommal kerülhettek be a Magyar Minőség Háza díjazottjainak körébe azok a cégek, amelyek eddigi tevékenységükkel - termékeikkel, szolgáltatásaikkal - bizonyították, hogy folyamatosan megfelelnek azoknak a minőségi követelményeknek, amelyekkel nemcsak itthon, hanem az Európai Unió országaiban is versenyképesek lehetnek.

ipari park

Több fejlett ipari park létrehozása a cél

A kormány az ipari parkok fejlesztésével arra törekszik, hogy a korszerű infrastruktúrával ellátott, minőségi szolgáltatásokat biztosító telephelyek iránti keresletet és az ipari parkok biztosította kínálatot összehangolja. Ehhez szükséges a meglévő ipari parkok infrastruktúrájának, minőségi szolgáltatásainak a bővítése és új ipari parkok kialakítása.