Magazin archívum » 2003. március
Határok nélküli érdek vizeink védelme
A történelmi Magyarország felszíni vizeinek 95 százaléka a határokon belül eredt. Ma ez az arány éppen a fordítottja; ez is magyarázza, hogy a hazai vízvédelem csak az érintett szomszédos országokkal együttműködve képzelhető el.
Környezetvédelmi kutatások támogatása
Három éven át, három fő területen végzett kutatást támogat évente összesen 100 millió forint keretösszeggel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM), amely e pénzforrást a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) nyújtja. Erről Kóródi Mária KVM-miniszter és Vizi E. Szilveszter MTA-elnök állapodott meg.
Árvízi védelem, árvízi tervek
A magyarországi folyók jelentős méretű árvizeinek története arról tanúskodik – különösen a Tisza vízrendszerében –, hogy újabb és újabb szélsőséges esetek fordultak elő. A tavaszi hóolvadáskor, az esőzések időszakában számolni kell az árvízszintek emelkedésével, az árhullámok sajátosságainak változásaival.
Szigorítások a környezet, a víz védelmében
Az Európai Bizottság egy felmérése szerint Magyarországnak évente a nemzeti bruttó össztermék (GDP) 2,2 százalékának megfelelő haszna származik majd 2020-ig abból, ha minden tekintetben megfelel az európai uniós (EU) környezetvédelmi előírásoknak.
Támogatás az ipari víz tisztítására is
Korábban két támogatási forrásból is pályázhattak üzemek, élelmiszer-ipari cégek a víz tisztítására, kezelésére. A Környezetvédelmi Alap Előirányzat (KAC) és a Vízügyi Célelőirányzat (VICE) nyújtott erre fedezetet. Az utóbbi időszakban változott a KAC-stratégia, és inkább az úgynevezett "zöldfalu"-program került előtérbe. Így némileg háttérbe szorul az ipari előtisztítás.
Európa Terv
Új hitelprogram alapján pályázhatnak majd a magyarországi kis- és közép-, valamint nagyvállalkozások, hogy megtarthassák, illetve növelhessék versenyképességüket az Európai Unió (EU) piacain. A kormány által jóváhagyott stratégia részeként az új fejlesztési konstrukciót a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal (GKM) együttműködve dolgozta ki, amit részletesen az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram (ETFBH) tartalmaz. Ez főleg a technológiai felzárkózást támogató beruházásoknak biztosítana maximum 15 éves futamidejű, hosszú lejáratú hitel igénybevételével finanszírozási hátteret.
Jogász
Minőségi szolgáltatások növelése és javítása
Újabb fejlődési lehetőség előtt állnak azok a magyarországi ipari parkok, valamint logisztikai központok, amelyek minőségi szolgáltatásaik növelését, javítását tervezik.
Opciók operatív irodára
Az operatív munkahelyeket alkotó dolgozói, alkalmazotti irodabútorokról igazán nem könnyű átfogó képet adni, annyiféle formában jelennek meg a pia-con. Ahány ház, annyi gyártó, annyi szokás - minőséget, anyaghasználatot, elemválasztékot tekintve egyaránt. Kiválasztásukban kiindulópontot jelent a berendezendő tér nagyságának és a cég létszámának aránya, valamint a különböző munkaterületek meghatározása.
Közösségi tér(erő)viszonyok
A munkahely nem klub, pletykaparti, SZOT-üdülő - ez nem vita kérdése. Egyfajta élettér, ahol a dolgozó emberek többsége nappali tevékenységének legnagyobb részét fejti ki. Kisebb-nagyobb közösségi létforma, munka-, olykor baráti, netán szerelmi kapcsolatok bonyolult rendszere, amelyek folyamatosan működnek - legalábbis nem zárhatóak ki -, folyamatosan alakulnak és változnak, ezáltal is befolyásolva mindennapjainkat és a munkamorált.