Magazin archívum » 2003. november

környezetvédelem

Első számú légszennyező a nagymértékű autózás

Sok minden hiányában lehet létezni, még a vizet is nélkülözheti az ember néhány napig, de levegő nélkül legföljebb percekig maradhat életben. Bár ez a veszély egyelőre nem fenyegeti a nagyvárosokban lakókat, de sok esetben – különösen a forgalmas közlekedési csomópontokban – jobb, ha nem tudja az arra járó, hogy mi mindent lélegzik be. Az elmúlt két évszázadban a fejlődéssel együtt járt a füstöt okádó gyárkémény, mozdony, hajó megjelenése, s ezzel meg is kezdődött az a folyamat, melynek „eredménye” az üvegházhatás, a globális felmelegedés. Az újabb kutatások viszont azt bizonyítják: mára az ipartól főleg az autós közlekedés vette át a legjelentősebb légszennyező szerepét. Ezt lehetne mérsékelni, a mikéntről Lukács Andrást, a Levegő Munkacsoport elnökét kérdeztük.

EU-s források a hulladékgazdálkodáshoz

Másfél év alatt immár a negyedik jelölt község: Kartal (Pest megye) zárkózott el – népszavazás útján – attól, hogy 99 Pest és Nógrád megyei település összesen mintegy 300 ezer lakosának háztartási szemetét a területükön létrehozott korszerű hulladéklerakóban helyezzék el. A demokratikus döntés egyik következménye, hogy amennyiben az év végéig nem találnak helyet a létesítménynek, az Európai Unió (EU) ISPA-keretéből biztosított hárommilliárd forint értékű támogatás odaveszhet.

energetika- energiagazdálkodás

Drágult, mégis gazdaságos a távfűtés

Közvetlenül az idei fűtési idény kezdete előtt a távhőszolgáltató cégek és a távfűtést igénybe vevők életében a legfontosabb változást az hozta, hogy október elejétől a fővárosban 9,1 százalékkal emelkedett a távfűtési díj, s vidéken is ugyanezzel kell számolniuk a lakossági és intézményi fogyasztóknak. Ilyenkor szinte magától értetődően vetődik fel, hogy a fűtési megoldásoknál is célszerű lenne „több lábon állni", vagyis a lakások, közösségi helyiségek melegen tartásához szükséges hőenergiát – ha az az olcsóbb – egyedi hőszolgáltatással megoldani. Erre többféle megoldás is kínálkozhat, hiszen a hagyományos – szén, gáz, fa – és az alternatív fűtőanyagok rendelkezésre állnak, korszerű berendezéseket, rendszereket lehet kapni, illetve kialakítani. Ám ehhez a legtöbb esetben sok pénzre van szükség, amit a lakótelepeken élők és a különféle közintézmények – iskolák, óvodák, orvosi rendelők – nem vagy csak nagy nehézség árán tudnának előteremteni. Úgy tűnik, hogy aki a távfűtés „köldökzsinórján” él, az nehezen vághatja le magát onnan. Ugyanakkor a távfűtést megtartva egyre több megoldást kínálnak maguk a szolgáltatók, akiknek – a minél több fogyasztó megtartására, illetve újak megnyerésére – érdekük a korszerű és az egyedi méréseket is lehetővé tevő megoldás. A fogyasztókat és a szolgáltatókat érintő problémákról kérdeztük Garbai Lászlót, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matászsz) főtitkárát.

építőipar

Határponton a lakásprogram

Az ország egyik legnagyobb problémája a lakáskérdés. A jelenlegi lakásállomány elöregedett, alacsony komfortfokozatú, és az igényekhez képest szűkös. Súlyos gondot okoz a fiataloknak az első lakáshoz való hozzájutás, a meglévő lakások felújítása. A gondok megválaszolására jött létre a 15 évre tervezett Nemzeti Lakásprogram (NL), amelynek társadalmi vitája zárult le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen október 29-én megtartott előadás-sorozattal.

Kedvezmények otthonteremtőknek

Az építőanyag-gyártóknál és -forgalmazóknál érződik az év végi lakásépítési lendület, vállalkozói finanszírozással lakóparkok, társasházak éppúgy készülnek, mint saját erős családi házak. A lakások birtokbavételét segítik a különböző hitelfelvételek, amelyek egy részéhez – állami támogatással – kedvezményesen juthatnak az igénylők. Bár e hitelösszegkeret ez év közepétől kevesebb, a szerződéskötések száma nem csökkent. A beruházói kedvet növelheti a jövő évtől kezdődő bérlakás-építési program. A lakáspiaci helyzet alakulásával kapcsolatos kérdéseinkre Fegyverneky Sándor, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke válaszolt.

európai unió

Csökkenő adóterhek a csatlakozó államokban

Az Európai Unióhoz (EU) csatlakozó közép- és kelet-európai államok további adócsökkentésekkel kívánják erősíteni verseny- és tőkevonzó képességüket, derül ki a közvéleménykutatással és auditálással foglalkozó KPMG felméréséből. A vizsgált nyolc államban a társasági adó jóval alacsonyabb az EU-s és OECD-átlagnál, míg az áfa jelenleg a 18-25 százalék közötti sávban mozog. Legnagyobb változatosság a személyi jövedelemadózásban (szja) tapasztalható.

Pályázók, pályázatok főszerepben

Éves szinten legalább a háromezret, de akár az ötezret is elérheti a különböző céllal és tartalommal kiírt pályázatok száma a következő év tavaszától, hiszen az európai uniós tagsággal olyan forrásszerző lehetőségek is megnyílnak, amelyekről egyelőre csak tudomásunk lehet. Ezek mintegy harmada főleg kizárólag az önkormányzatoknak, az intézményeknek és a civil szférának szól. A fennmaradó rész pedig inkább a kis- és középvállalkozások (kkv) számára kínál – a fejlesztésekhez kapcsolódó – kitörési lehetőséget.

vállalkozásoknak

Jogász

informatika

Magyar Információs Társadalom Stratégiája

A következő három évben összesen 58 milliárd forintot költ a kormány a magyar információs társadalom, vagyis az elektronikus közigazgatás kiépítésére. Ennek alapja a Magyar Információs Társadalom Stratégiája (MITS), amelyet nagyon sok szakmai cég, tudományos szervezet és szakértő dolgozott ki. A MITS céljáról, a végrehajtás feladatairól, garanciáiról kérdeztük Bakonyi Pétert, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) helyettes államtitkárát és Baja Ferenc kormánymegbízottat, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) társadalmi kapcsolatokért és a kormányzati informatikáért felelős politikai államtitkárát.

Elektronikus aláírás

A média kedvenc témája az elektronikus aláírás. A törvényi szabályozás tavalyi elfogadása után most az elektronikus adóbevallásnál történő mellőzése hozta e témát ismét a felszínre. Az informatika jövőbeli biztonsága szempontjából nagyon jó volt a törvény megszületése, most kevésbé örvendetes a technológiai hátraarc.