Magazin archívum » 2005. augusztus-szeptember
Ma még kevesen veszik a bioélelmiszereket
A környezetvédelem számára értékőrző esély, a mezőgazdaságnak páratlan támogatási és fejlődési lehetőség – efféle szlogeneket hangoztattak a nemzeti agrár-környezetvédelmi program kiötlői. A program él, ezt az európai uniós támogatások is segítik, mégis gondokkal teli az ágazat.
Több zöldség, gyümölcs a kicsiknek
„A segítség összeköt” mottóval indította el a Lánchíd Klub azt a karitatív célú kampányt, amelyben a részt vevő cégek az áprilisi forgalmuk meghatározott százalékát felajánlották a Heim Pál Gyermekkórháznak.
Vegyes felvágott az élelmiszer-feldolgozó ipar
Ellehetetlenülő kis- és középvállalkozások és összeomláshoz közeli, nagyobb cégek is jelzik a magyarországi élelmiszer-feldolgozó ipar súlyos helyzetét, ugyanakkor néhány nagy csoportosulás jól tartja magát e piacon. A gondokat tetézi, hogy a termelőkkel gyakran ellentétesek a feldolgozóipar érdekei, s nem kisebb feszültségek tapasztalhatók a kereskedőkkel – különösen a nagy nemzetközi áruházláncokkal – szemben. A termelők számára kiutat, esélyt jelenthet a szövetkezés, az együttmûködés, ám ha ugyanezt a feldolgozók kezdeményezik, könnyen kartellvád érheti őket. A hatékonyság, a versenyképesség egyik lehetséges megoldása a koncentráció, amely Magyarországon az elmúlt években vált meghatározóvá.
Támogatás a rendszeres testmozgásért
Sikerrel zárult a TESZ Alapítvány tavasszal meghirdetett, 50 millió forint keretösszegű pályázata, amelyrea az ország minden megyéjéből érkezett pályamunka.
Összefogás az egészséges életmódért
Július elején az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) beszélgetésre invitálta szakértők bevonásával a sajtó munkatársait. A téma a gyermekkori elhízás volt, valamint az Oktatási és az Egészségügyi Minisztérium készülő rendelete, amellyel szabályozni kívánják az iskolai büfék kínálatát.
Meg kell fizetni az európai uniós tanulópénzt
A Központi Statisztikai Hivatal nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint tavaly a magyar gazdaság teljesítményét a mezőgazdaság nagymértékben vitte előre, és ezzel – minden problémája ellenére – húzóágazatnak számít Magyarországon. A múlt évet jellemzi az is, hogy az európai uniós csatlakozást követően a mezőgazdaságnak is helyt kellett állnia. A többi között erről és az ágazat jelenlegi helyzetéről kérdeztük Raskó György agrárszakértőt és gyakorló gazdálkodót.
Jól indult az idei turistaszezon
Biztató a hazai idegenforgalom kilátása, hiszen az év csaknem első felében a turistaforgalomból származó bevétel átlagosan 11 százalékkal nőtt a megelőző esztendő azonos időszakához képest. Ez a bővülés az utóbbi évtized legjobb eredményének tekinthető ebben az ágazatban.
Jogász
Az 1992. évi LXIII. törvény szabályozza a személyes adatok védelmét és a közérdekű adatok nyilvánosságát. A törvény célja annak biztosítása, hogy személyes adataival mindenki maga rendelkezzék, a közérdekű adatokat mindenki megismerhesse. A törvény a személyes adatokkal való rendelkezésre kivételesen engedélyt adhat harmadik személyeknek.
Az olcsóbb díjtól nő a szélessávú internethasználók köre
Míg az infokommunikációs infrastruktúra-fejlesztés terén – különösen az elmúlt fél évtizedben – komoly eredményeket könyvelhet el hazánk, a lakossági internetelterjedés tekintetében továbbra is jelentős Magyarország lemaradása az Európai Unió átlagához és a világ fejlettebb gazdaságaihoz képest. A múlt év végén a háztartások mindössze 17 százaléka rendelkezett internetkapcsolattal, ugyanakkor az uniós átlag 45 százalékos.
Csipkártyás menetjegyek a fővárosi tömegközlekedésben
Kezdetben közös bérletet, majd ennek elektronikus változatát vezeti be három tömegközlekedési vállalat Budapesten és környékén. Ez alapja lehet az országos kiterjesztésnek, ám ennek időpontja a fővárosi premiertől is függ.
Európai mércével is versenyképes
Ebben az évben – a tavalyinak csaknem a duplájával – összesen mintegy 3,5 milliárd forint pályázati forrásból gazdálkodhat a Közép-dunántúli Régió (KDR), amely hazánk második, az Európai Unóhoz újonnan csatlakozott 10 ország régiói közül pedig a negyedik legeredményesebb térség, derül ki Agócs István régiós elnök tájékoztatásából. A jó mutatók ellenére bőven van fejlesztenivaló a KDR-hez tartozó országrészben, ehhez nemcsak újabb forrásokat pályáznak meg, hanem az ismertség, a bevételek növelése érdekében új programként indul a Királyi Városok integrált projekt is.