Magazin archívum » 2005. február

nagyító

Közlekedésünk fejlettsége - távol Európától

A modern társadalmakban a háztartások kiadásai között a közlekedési költségek 13–18 százalékot tesznek ki, ugyanerre a magyar háztartások – átlagosan – jövedelmük ötödét költik. A gazdaságilag fejlett országokban a közlekedési beruházások a GDP-nek két-három százaléka. Magyarország az 1990-es évek elején a költségvetésből átlagosan a GDP 0,5-0,6 százalékát fordította közlekedési beruházásokra, 1998 és 2001 között ez 1,2 százalékra nőtt, jelenleg 2-2,2 százalék. A szakemberek szerint az Európai Unió közlekedési fejlettségétől való elmaradás érdemi csökkentéséhez a magyar közlekedési beruházásoknak GDP-hez viszonyított arányát legalább 2,5 százalékra kellene növelni.

környezetvédelem

Évek óta működő rendszer

A Gazdasági Tükörkép Magazin 2005. januári számában beszélgetést közöltünk a Gumiabroncsgyártók Magyarországi Környezetvédelmi Egyesülete (GME) vezetőivel a hazai gumiabroncshulladék-hasznosítással kapcsolatos terveikről. E cikk kapcsán jelentkezett az Öko-Gum Kht., mutassuk be a már több éve sikeresen működő koordináló szervezetet és partnereinek tevékenységét, céljait is. Kocsis Kenéz ügyvezető igazgatóval nemcsak ezekről, hanem az általa irányított társaság idei és a következő időszakra szóló terveiről is beszélgettünk.

európai unió

Dinamikusan növekvő export

„Öszvér” év volt a tavalyi, hiszen májusig még a régi feltételekkel folyt a külkereskedelem, ám azt követően teljes egészében megnyíltak az Európai Unió kapui, Magyarország is a belső piac részévé vált. E felemás helyzetben is kedvező maradt a külkereskedelmi termékforgalom, derül ki az előzetes statisztikai adatokból. Már a tavaly novemberi adatok is mutatták, hogy a magyar külkereskedelem jól teljesített, ezen belül örvendetesen alakult az export, vonta meg a mérleget a Gazdasági Tükörkép Magazin számára az első, vagyis az „öszvér” év külgazdasági teljesítményéről Major István, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkár-helyettese.

vállalkozásoknak

Jogász

Ha nem is változott meg minden, de a hír igaz: az illetéktörvény módosult, és általában megfogalmazható, hogy az illetékek nagyrészt növekedtek. Nem beszélve arról, hogy lassan búcsút mondhatunk a jó öreg illetékbélyegnek, amely az elmúlt évek milliárdos hamisításai miatt megszűnik.

Észak-Alföldi régió

Észak-Alföld újabb szálláshelyekre is vár

Az Észak-alföldi Régió egyik húzóágazata lehet az idegenforgalom, ezen belül is a nyílt vizek, a holtágak, a termál- és a gyógyvíz kínálta lehetőségek. Ám a megvalósításban némi változtatásra lenne szükség, hiszen jól látható, hogy bizonyos konkurenciát jelent egymásnak például Túrkeve és Berekfürdő, Hajdúszoboszló és Cserkeszőlő. Túl gazdag a mostani gyógyfürdőkínálat, túl sokan akarnak fejleszteni, ami nem lenne baj, ha a párhuzamosságok helyett az eddiginél jobban szakosodnának a fürdők a gyógyászati kezelések, illetve a fürdőkhöz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások kínálata terén.

regula

Itt a hatodik generáció

Az elektronika, ha kezdetlegesen is, de már a múlt század 50-es, 60-as éveiben is megjelent a gazdaság számos területén, például az irányítási rendszerekben. A felgyorsult fejlődés eredménye, hogy jelenleg az ipari informatikai rendszerek hatodik generációján dolgoznak a szakemberek. Csubák Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense – kérdéseink kapcsán – egyebek mellett arról is beszélt, hogy ezek a generációk gyakran „békés egymás mellett élésben” működnek ma is a gazdaságban.