Magazin archívum » 2005. május

nagyító

Versenyfigyelő hivatal

Egy piacgazdaság alapvető jellemzője és hajtóereje a piaci szereplők versengése a fogyasztókért. A verseny alacsonyabb árakat és kedvezőbb szolgáltatásokat, szélesebb kínálatot eredményezhet. Ennek a vetélkedésnek a legnagyobb yertese a fogyasztó lehet, hiszen akár háztartásának fenntartásában, akár vállalkozóként mindig választhat a különböző termékek és szolgáltatások között, mondta a többi között Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, akit a piaci versenyhelyzet lehetőségeiről és korlátozásairól is kérdeztünk.

környezetvédelem

Nem céges belügy a környezetvédelem

A mintegy négy és fél évtizeddel ezelőtt alakult Római Klub folyamatos vészjelzéseinek hatására sok minden történt azért, hogy az emberiség a fejlődés jelszavával ne pusztítsa el a földet.

Nyár végétől e-hulladékhasznosítás

A hulladéknak való elektromos és elektronikai termékek dokumentált összegyűjtésére, elszállítására és feldolgozására alapított szervezetet a hazai háztartásigép-gyártók és -forgalmazók egyesülése.

Közös tervezés, olcsóbb kivitelezés

Magára vállalta az anyagi források felkutatását az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, amely e feladat teljesítésével hozzájárulhat, hogy a szervezet által összefogott régióban hozzákezdhessenek az ivóvízminőség-javító program megvalósításához.

energetika- energiagazdálkodás

Hasznos mikrobák

Manapság világszerte több tízezer „háztáji” és több ezer ipari méretű szerves „hulladékfeldolgozó” telep üzemel. A mikrokonzorcium fenntartásához tápanyag- és energiaforrásként használják az ember által hulladéknak tekintett, a mikrobák számára értékes anyagot. Szerves hulladék az emberi tevékenység velejárójaként sok helyen keletkezik, kezelésük, eltakarításuk társadalmunkban fontos környezetvédelmi és közegészségügyi feladat.

építőipar

Megújul és luxusszállodával bővül a Rác fürdő

Hazánk első ötcsillagos wellnessszállodája épül a fővárosban, Budán, a Tabán szélén. A csak részben új, zöldmezős beruházás keretében nemcsak egy 55 szobás luxushotel lesz, hanem hozzá kapcsolódóan felújítják, bővítik és korszerűsítik a csaknem másfél évszázados múltú Rác fürdőt.

európai unió

Kis- és középvállalkozói körkép

A magyarországi kis- és középvállalkozói szektornak a gazdaságban betöltött szerepe különösen a munkahelyteremtésben, a munkanélküliség csökkentésében kiemelkedő. E vállalkozások alkalmazzák a foglalkoztatottak csaknem kétharmadát, így ez a szektor tekinthető a legnagyobb munkáltatónak, derül ki abból az összefoglalóból, amit Magyarné Szabó Krisztina, a gazdasági tárca kis- és középvállalkozás-fejlesztési főosztályvezetője adott a Gazdasági Tükörkép Magazinnak.

Határon átnyúló együttműködések

Az Európai Unióhoz immár egy éve csatlakozott Magyarország számára külön forrást jelentenek a PHARE-programot felváltó Interreg-támogatások, amelyek keretében megpályázható összegeket a 2004–2006 közötti időszakban a határ menti területek infrastrukturális fejlesztésére, valamint a piacok integrációját segítő együttműködésekre lehet fordítani. Ezekre elsősorban az adott térség önkormányzatai, valamint nonprofit szervezetek pályázhatnak, de idén először – az érintett országok vállalkozóival együtt – a kis- és középvállalkozások is benyújthatják támogatási igényüket.

vállalkozásoknak

Jogász

Az utóbbi évtizedek energiaválságai, a folyamatosan ingadozó-emelkedő kőolajárak és a környezetvédelem egyre szigorodó szabályai új megoldások keresésére sarkallták az energiaiparban tevékenykedő cégeket és kutatókat. Ma már elég Hegyeshalomnál átlépni a határt ahhoz, hogy egy úgynevezett szélerőműpark kellős közepében találjuk magunkat.

industria

Kevés támogatást kap a gépipar

A gépipari cégek egy csoportjának érdekképviseletét látja el a Magyar Gépgyártók Országos Szövetsége (Magosz), ám mellette három másik szakmai érdek-képviseleti szövetség is működik az ágazatban. Külön szövetségük van az acélszerkezet-gyártóknak, a mezőgazdasági gépgyártóknak és az energetikai berendezésgyártóknak.

Nyomás alatt a biztonság

A hegesztésekkel foglalkozó vállalkozásokat itthon ugyanazok a minősítést érintő kérdések foglalkoztatják, amelyek az EU-direktívák hatálya alá eső termékek többi hazai gyártóit. A biztonságtechnika területén a korábbi magyar előírások egy jelentős része éppúgy érvényességüket vesztették az Unióba történő belépéssel, mint a más területen érvényes hazaiak.

Klaszter a gazdasági felzárkóztatásért

2004. november 19-én, Sátoraljaújhelyen került aláírásra a „Kárpátok Beszállítói Klaszter” együttműködési megállapodása magyar, szlovák és ukrán alapító partnereinkkel.

akadálymentesítés

Szemléletváltás a mindennapokban

Követendőek azok a pozitív példák, amelyek megmutatják, hogyan lehet egoldani, hogy a fogyatékos ember életének megkönnyítéséhez az érintett ne pusztán alanya legyen a vele kapcsolatos intézkedéseknek, hanem együttműködő partnernek tekintsék a döntéselőkészítésnél éppúgy, mint a végrehajtásnál. Itthon erre még nem fektettek elég hangsúlyt, a többi között ez is kiderül a különböző fogyatékkal élők szervezeteinek vezetőivel folytatott beszélgetésekből.

életmód

Javulhat a büfékínálat az iskolákban

Az oktatási és az egészségügyi tárca rendeletben szabályozza az iskolai büfék és automaták kínálatát, erről beszélgettünk többek között Magyar Bálint oktatási miniszterrel. A tervek szerint a következő tanévre már érvényes a jogszabály, ám egy év türelmi idő lesz a végrehajtásig.

Új alapítvány az egészség javításáért

„Szörnyű, borzalmas, katasztrofális” – ezekkel a jelzőkkel írta le a magyar lakosság egészségügyi állapotát a megkérdezettek jelentős százaléka abban a kvantitatív kutatásban, melyet a Tegyünk Egészségünk Színvonaláért Alapítvány (TESZ) végeztetett nemrégiben egészségügyi szakmai célcsoportok körében.