Magazin archívum » 2005. március
Harc a rakományért - földön, vízen, levegőben
Az idei év vízválasztó lesz a magyar közúti fuvarozók számára, mivel a különböző szakmai becslések szerint a vállalkozások – elsősorban a néhány kamionnal rendelkezők – jelentékeny százaléka várhatóan nem képes fennmaradni.
Előtérben a bérlakásépítés
Alighogy munkába állt Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal új elnöke, máris szembe kellett néznie az idén február 1-jétől útjára indított Fészekrakó program aktuális feladataival – köztük a kritizált feltételek módosításával –, hogy a gyakorlatban minél gördülékenyebb legyen az újfajta, lakáshoz jutást segítő rendszer.
Megmenthetők-e a leszakadó negyedek?
A krízistérségekben már nem elégséges a hagyományos városrehabilitáció, amire 1995 óta összesen mintegy 30 milliárd forintot költött a főváros, hanem a komplex projektre, szociális városrehabilitációra van szükség – mutatott rá Demszky Gábor az ezzel a témával foglalkozó tudományos tanácskozáson.
Készek a készházépítésre
Tavaly 1132 könnyűszerkezetes technológiájú lakóépület készült Magyarországon, csaknem 20 százalékkal több, mint 2003-ban. A használatba vett új lakások 5,6 százaléka ilyen épületben található, ami ugyan 1-1,5 százalékpontos növekedés a megelőző évhez viszonyítva, de a kívánatos legalább a 10 százalékos részesedés lenne, ami közelítene a nyugat-európai átlaghoz, összegezte elöljáróban Fazekas Péter, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Könnyűszerkezet-építő Tagozatának elnöke.
Borúlátóbb az építőipar
Az építőipari szakma pesszimistán látja a 2005. évi lehetőségeit annak ellenére, hogy az építőipari termelés 2004-ben – az autópálya-beruházásoknak is köszönhetően – 6,8 százalékkal emelkedett, ezen belül azonban az ágazat 53 százalékát képviselő magasépítés – épületek, lakások – alágazat termelése 3,7 százalékkal lett kevesebb, s e tendencia folytatása várható az idén is, összegezte Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Hozzátette: kedvezőtlen várakozásaikat az is alátámasztja, hogy a gazdaságkutatók a beruházások volumenének csökkenését prognosztizálják.
Magas maradt az ár
Az acélszerkezetek piacát megrázta a 2003 novemberében kezdődött és sokáig tartó áremelkedési hullám, ami csak mostanra csitult valamelyest – mondja Markó Péter, a Magyar Acélszerkezet-Gyártók, -Építők Szövetségének (MAGÉSZ) elnöke, a Kész Kft. Híd és Szerkezeti Igazgatóságának igazgatója.
Kitárja kapuját a Művészetek Palotája
Mintegy másfél évszázados adósságát törleszti a magyar nemzet a Művészetek Palotájának megnyitásával. Jó periódusban kezdi meg működését ez a Közép-Európában egyedülálló intézmény, hiszen immár az Európai Unió tagjaként elvárják tőlünk kulturális önazonosságunk, értékeink őrzését és fejlesztését. Ugyanakkor lehetőséget teremthetünk más országok – köztük a szomszédunkban élő nemzetek – kultúráját is megismerni.
Rendkívüli árvízi főpróba
A Millenniumi Városközpont kulturális tömbjének mélyalapozási munkája során a mintegy 10 000 m2 alapterületen kb. 11 m mély függőleges falú munkagödör biztosítása a Hídépítő-Soletanche Bachy Mélyalapozó Kft. feladata volt.
A Nemzeti Kataszteri Program
Előzmények: Köztudott, hogy igen széles az a felhasználói kör és terület, ahol elengedhetetlenül szükséges az állami földmérési alaptérképek (kataszteri térképek) felhasználása. Ezek analóg formában országszerte régóta léteznek.
Erősödik a bankverseny
A magyar pénzügyi szektor az elmúlt mintegy tizenöt évben nagyarányú intézményi, szabályozási és szakmai fejlődésen ment keresztül. Kialakult a pénzügyi szolgáltatásoknak a modern piacgazdaságra jellemző tulajdonosi, intézményi, termékszerkezete, és lezajlott az Európai Unió pénzügyi szabályozási normáihoz igazodó jogharmonizáció jelentős része is. A hazai pénzügyi szektor már képes eleget tenni az EU egységes pénzügyi piaca által támasztott követelményeknek.
Jogász
A 12/2001. (I. 31.) kormányrendeletet a kormány a 3/2005. (I. 12.) kormányrendelettel módosította, amely 2005. február 1-jétől hatályos, és az ezt követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.
Együttműködés, válás után is
Egy politikai kezdeményezés nyomán a főváros és Pest megye által alkotott Közép-magyarországi Régió 2007-től valószínűleg szétválik, és Pest megye önálló Közép-Duna-völgyi Régió néven kezd új életet. Ám a térség várhatóan továbbra is meghatározó jelentőségű lesz az ország életében, hiszen területének mindössze 7,4 százalékát teszi ki Budapest és Pest megye, mégis e helyt él az összlakosság egynegyede, s a nemzeti jövedelem mintegy 40 százalékát is e régió adja.