Magazin archívum » 2006. december

nagyító

Versenyben maradnak-e az egészségpénztárak

A Stabilitás Pénztárszövetség és az Egészségpénztárak Országos Szövetsége őszi konferenciáján az egészségpénztárak szerepével, az előttük álló kihívásokkal és a lehetséges megoldásokkal foglalkoztak a részt vevő szakemberek. A találkozón kiderült: a pénztárak jövője biztos, ám a keretek folyamatosan változnak, amit a szövetségek és a tagság is nehezen tolerál.

energetika- energiagazdálkodás

Találkozott a szakma

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége október 16–18. között ez évben is megrendezte a Távhőszolgáltatási Konferenciát. A rendezvényt támogatta a Magyar Energetikai Társaság és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. A rendezvény védnöke Kósa Lajos Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere volt. A konferencia keretein belül a távhőszolgáltató társaságok üzleti partnereinek lehetőségük volt termékeik, szolgáltatásaik kiállítására, illetve bemutatására.

Erőmű-építési boom Európában

A magyar fogyasztók először a 80-as évek közepén, végén találkozhattak a japán Hitachi-márkával, elsősorban elektronikai termékei kapcsán. A nemzetközi konglomerátum azonban meglehetősen szerteágazó tevékenységet folytat, melyet a Tokiótól északra lévő Hitachi Cityből irányítanak.

építőipar

Könnyűszerkezet, súlyos piaci gondok

Ellentmondásos helyzetben vannak a könnyűszerkezetes házak építtetői, illetve a készházpiac szereplői. Ez a fajta építkezés itthon is kezd hódítani, viszont még komoly gondok tapasztalhatók a minőség és annak ellenőrzése terén.

Készházak Kaposújlakról

A készházgyártás iránti érdeklődés növekedését várja a következő évtől a Wolf System Építőipari Kft. Berecz Balázs Levente szerint az általuk alkalmazott és több szempontból előnyös technológia egyre keresettebb az építkezők körében, s ez a társaság további dinamikus fejlődését eredményezi.

innováció-K+F

Innopolisz Koncepció

A fejlesztési pólusok programját 2005-ben fogalmazták meg Magyarországon, amely elsősorban a versenyképesség erősítésére törekszik a területfejlesztési politikában.

európai unió

Fő cél az energiaellátási biztonság

Paradox módon az energiapolitika döntő részben máig nemzeti hatáskörben maradt az Európai Unióban, az elmúlt több mint 50 évben a tagállamok közösségi szintű összehangolása, közösségi szintre emelése csigatempóban haladt előre. A közös energiapolitika kialakításához mindig egy-egy energiaellátási válsághelyzet adott időről időre újabb lökést.

vállalkozásoknak

Tőkebefektetés - honi kisvállalkozásoknak

A három éve alakult Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. alapításának célja az eredményesen működő, fejlődésre képes kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének tőkebefektetéssel történő javítása. A befektetőcég többségi tulajdonosa az állam, mely jogait a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül gyakorolja, részvényesei között vannak más állami tulajdonban lévő társaságok: a Hitelgarancia Zrt., a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., valamint kereskedelmi bankok: az OTP, az MKB, a Budapest Bank és az Erste Bank.

Jogász

Az import azon termékek és szolgáltatások összessége, amelyet külföldön állítanak elő, és Magyarországon értékesítenek. Ugyanez a külföldiek szemszögéből exportnak számít. A gazdaság exportja és importja alkotja a külkereskedelmi mérleget, a fizetési mérleg legfontosabb részét.

Nyugat-Dunántúli régió

A gazdaságfejlesztésben nem lehet megállás

A következő közel hét évben összesen mintegy 128 milliárd forint – pályázati úton elnyerhető – összeg érkezhet a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye jövőbeni fejlesztési terveit magában foglaló Nyugat-Dunántúli Regionális Operatív Program révén a régióba. A következő évek legfontosabb célkitűzései közül a gazdasági, a turisztikai fejlesztést, a termálprogram kiterjesztését, a településfejlesztést, az egészségügyi, szociális és közoktatási infrastruktúra korszerűsítését említik a szakemberek.

Informatikai tervezés, fejlesztés

Hardverértékesítésre vállalkozott 1990-ben öt fiatal gazdasági és informatikai szakember, és – így öten – megalapították a Pentatrade Kft-t. Nyolc évvel később, amikor már több áruházlánc is letelepedett Győrben, és nagyobb léptékben árusítottak számítástechnikai eszközöket, a fiatal csapat a továbblépésről döntött.

minőség

Máshol is minta az itthoni minőségbiztosítási rendszer

Varázsszónak tűnik az utóbbi években sokat hangoztatott versenyképesség kifejezés, ám ez többnyire itthon számíthat újdonságnak, hiszen a globalizáció korábban már nem csupán egyes államok – még csak nem is régiók – gazdaságai, hanem földrészek küzdenek a minél kedvezőbb piaci pozíciókért. A magyar ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások akkor illeszkedhetnek az európai és a tágabb gazdasági környezetbe, ha képesek megfelelő minőségű terméket, szolgáltatást produkálni. A versenyképesség megőrzéséhez, eléréséhez vezető utakról, valamint az „Elkötelezettség a Kiválóságért” címről is beszélgettünk Sugár Karolinával, az IFKA Magyar Minőségfejlesztési Központ ügyvezető igazgatójával.

Tanúsítások egy helyről

A TÜV Rheinland Csoport* miután megvásárolta a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetet (MEEI) és a Magyar Biztonságtechnikai Vizsgáló és Tanúsító Intézetet (MBVTI), sokéves tapasztalatait és megszerzett jogosultságait hasznosítva elkezdte a Közép- és Kelet-európai Régióra vonatkozó kompetenciaközpontjának kialakítását. Lovász Szabó Tamás vezérigazgató-helyettes többek között az egy évvel ezelőtt végrehajtott sikeres privatizáció jelenlegi eredményeiről tájékoztatott bennünket.

A minőség mint vezetési filozófia

Korunk kihívásainak következtében az oktatási intézmények számára is egyre fontosabbá válik a minőségfejlesztési tevékenység erősítése, a piac igényeinek és elvárásainak kielégítése, az intézmény teljesítményének állandó értékelése, hogy képes legyen válaszolni társadalmi és gazdasági környezetének folyamatos kihívásaira.

Elsődleges cél a minőségi munka kiterjesztése

Üzleti értelemben a minőség nehezen számszerűsíthető, száraz „közgazdasági” kategória, amely azonban megjelenik egy termék, szolgáltatás árában, miközben a fogalom sok mindent takar. A gazdaság, az élet egész területén aktuális a minőség kérdése, ott van például az Új Magyarország Fejlesztési Tervben is, egyebek között – az államigazgatáshoz kapcsolódó intézményrendszerek reformján keresztül – egyre inkább meghatározza létünket, jövőnket. Pónyai Györggyel, a Magyar Minőség Társaság elnökével, a Magyar Szabványügyi Testület ügyvezető igazgatójával a XV. Magyar Minőség Hét szakmai fórum kapcsán beszélgettünk a hazánk versenyképességének javítását célzó program és a minőség kapcsolatáról.

Tovább a minőség útján

A Mélyépítő Labor Kft. (ML Kft.) a hazai piacon immár tíz éve szakmai szempontból minden téren sikeresen működő vállalkozás. A cég éves árbevétele az elmúlt két évben meghaladta a 200 millió forintot. A vállalkozás méretének növekedése miatt azonban szükségessé vált – a további fejlődés érdekében – a szervezeti felépítés újragondolása. A társaságnál zajló strukturális átalakítás okairól, finanszírozásáról és konkrét lépéseiről Kocsis Gábortól, a cég minőségirányítási vezetőjétől kaptunk teljes körű tájékoztatást.

Könnyebb haladás, jobb tapadás

Telente a gépjárművek gumiabroncsával kapcsolatban az emberek egy része megelégszik azzal, ha megfelelőek a tapadás feltételei, optimális nyomású a gumi, és mintázatú a felület, pedig jó tisztában lenni az energiamegtakarítás feltételeivel is.

csr - vállalati felelősségvállalás

Különprofitot hozhat hosszú távon a társadalmi felelősség

Tolongásról még nem beszélhetünk, mégis sok cég, intézmény szeretne az adott ország CSR-listáján szerepelni, előkelő helyen állni. Azok kerülhetnek ilyenre, amelyek a vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility) területén kiemelt tevékenységet folytatnak. A CSR anyagi ráfordítást is igényel, ám „művelője” rövidebb-hosszabb távon az átlaghoz képest nagyobb nyereségre is szert tehet. De ha csak az lenne a haszna, hogy a céget belül és kívül elégedett emberek veszik körül, és szívesen vásárolják termékeit vagy szolgáltatását, már megérte.