Magazin archívum » 2007. augusztus-szeptember

nagyító

A Duna mindkét partján van tennivaló

A Duna interregionális öszszekötő szerepe Európa egy-egy térségében jelen van, ugyanakkor ez a hatás nem érvényesül a fejlett és a fejletlen régiók között, akárcsak a teljes szakaszon. Hogyan tehető élővé az Európa legnagyobb folyója menti országok kapcsolata, mennyire lehet kiterjeszteni a turisztikai fejlesztést, miként hangolhatók össze a logisztikai igények? Ezekre a kérdésekre is keresték a választ azon a dunaújvárosi konferencián, amelyet Duna Térségi Kohézió címmel rendeztek. A tanácskozás tapasztalatairól a négy szekció vezetőjét kérdeztük.

energetika- energiagazdálkodás

Kölcsönös a várakozás az új árampiacon

Közeledik a magyarországi árampiac teljes megnyitása. A jövő évtől minden fogyasztó – köztük a lakosság is – maga választhatja meg, hogy melyik szolgáltatótól vásárol villamos energiát. A tervezett teljes körű liberalizáció gyökeresen megváltoztatja majd a hazai villamosenergia-piac működését s az egyes ágazati szereplők helyzetét. Erről és a verseny kibontakozásának lehetőségeiről beszélgettünk Horváth J. Ferenccel, a Magyar Energia Hivatal elnökével és Nagy Mártával, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesével.

Új hazai erőművekre van szükség

Több ezer megawattnyi új áramtermelő kapacitást kell kiépíteni Magyarországon, még mielőtt végképp elöregednek a hazai erőművek. A jövőben a gáztüzelésű helyett inkább szenes blokkok létesítésére lenne szükség, emellett nem célszerű lemondani az atomenergia további hasznosításáról sem, véli Tombor Antal, a Mavir Zrt. vezérigazgatói főtanácsadója, valamint Zarándy Pállal, a Magyar Mérnöki Kamara Hő- és Villamosenergetikai Tagozatának elnökével beszélgettünk, akiket egy új, szabályozó-erőmű létesítésének szükségessége kapcsán is kérdeztünk.

Közeleg a jövő energiahordozója

Tavasz közepén a kanadai Vancouverben, a nyár derekán pedig Isztambulban rendeztek – az alternatív energiaforrások közül – a hidrogén hétköznapi használhatóságáról nemzetközi szakmai konferenciát, melyeken részt vett Balogh Ernő, a Magyar Energetikai Társaság Hidrogén Tagozatának társelnöke, aki élménybeszámolóval tarkított összefoglalót készített a két eseményről.

Bioetanol-üzemek engedélyeztetése

A biotechnológiai üzemek engedélyeztetésének pontosítását reméli az EDiCon Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft. két ügyvezetője, Literathy Bálint és Kovácsné Vári Ágnes, valamint a téma vezetője, Buda Botond környezetmérnök. Úgy vélik, hogy a bioetanol hosszú távon megélhetést jelentene a gazdáknak és a régióban élőknek.

Alternatív energia a megújuló források kihasználása

Az STS-Group Zrt. mindössze öt éve alakult. A győri székhelyű mérnöki iroda alapítói létrehoztak egy szakértői gárdát, akik a törvényi szabályozás keretein belül a megváltozott energetikai piacon válaszokat tudnak adni az új kihívásokra. A vállalkozást elsősorban a megújuló energia hasznosítása, de a folyamatban lévő liberalizáció keretein belül az új működési modell és minden új energetikai kérdéskör foglalkoztatja. A társaság kezdeti profilja a villamos tervezés és kivitelezés, melyhez hamarosan párosult a költséghatékony projektek kidolgozása, kivitelezés, diagnosztikai vizsgálatok elvégzése és mérnöki tanácsadás.

"Földgázcsapdába" került a magyar energetika

Miközben 1994 óta a hazai kitermelésű földgáz mennyisége fokozatosan csökkent, az igény évről évre nőtt, elsősorban a hazai primerenergia közel felét kitevő lakossági-kommunális felhasználás növekedése miatt. Mivel ebbe a „csapdába” több mint tíz év alatt kerültünk, az ebből való kilábaláshoz is legalább ennyi időre van szükség, írja egy elemzésében dr. ősz János egyetemi docens, aki az LG Energia Kft. ügyvezető igazgatójaként a megújuló energiaforrások kutatásával, fejlesztésével és tervezésével foglalkozik.

A "forgómorgók" ideje lassan lejár...

A hazai villamosenergia-piac liberalizációját követően a háztartási fogyasztókért is meg fog indulni a verseny. A piac adta lehetőségek kihasználásához, az ésszerű és tudatos energiatakarékosság megvalósításához a háztartásokig lebontott energiagazdálkodási feltételeket biztosítani kell úgy a fogyasztók, mint az áramszolgáltatók részére.

V. Energoexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítás és Konferencia

Az ötödik Energoexpo szakkiállítás szervezése a terveknek megfelelően halad. Kiállítóink bizalmát és elégedettségét mutatja, hogy azon cégek nagy része, akikkel az elmúlt 4 évben együtt növekedett a kiállítás, már év elején jelezték részvételi szándékukat az idei rendezvényre. Régi partnereink mellett pedig szép számban üdvözölhetünk új vállalkozásokat is kiállítóink között.

innováció-K+F

Észak-Alföld - a gyógyszeripari nagyhatalom

Soha nem látott GDP-növekedést hozhat az Észak-alföldi Régió számára a gyógyszeripari klaszter tervezett megalakítása. Ennek során az egyetem és a cégek összehangolnák munkájukat a molekulák felfedezésétől egészen az új gyógyszerek előállításáig. Az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy a régió is részesüljön a milliárdos nemzetközi gyógyszerpiac előnyeiből.

Gyógyhatású élelmiszerek

Gyógyhatású élelmiszerek előállítási technológiáját dolgozzák ki a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában. Az úgynevezett funkcionális élelmiszerekbe természetes úton visznek be olyan anyagokat, amelyek fogyasztása révén megelőzhetők lennének a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség vagy épp a magas vérnyomás.

közlekedés-logisztika

Baleset-megelőzés aktív-prizmarendszerek használatával

A debreceni 35. Útügyi Napok Közlekedésfejlesztés és forgalombiztonság című konferencia (2007. 09. 12–14.) egyik érdekes témája lesz egy Magyarországon még nem elterjedt, de referenciaként már alkalmazott forgalomtechnikai eszköz, amely számos feladatot képes ellátni, de leginkább a baleset-megelőzésben van szerepe.

európai unió

Kinek lesz jó az Unió borpiaci reformja?

Az Európai Unió tagállamai adják a világ bortermelésének 60 százalékát, s a Közösség egyúttal a legnagyobb bortermelő és -exportáló is. Az elmúlt években azonban az európai boroknak egyre nagyobb konkurenciával kell megbirkózniuk: a kaliforniai, az ausztrál, a chilei, az argentin s a dél-afrikai borok mindinkább előretörnek a piacokon, s ez (is) okozza azt, hogy az EU bortermelő országaiban egyre több az eladatlan készlet.

vállalkozásoknak

Jogász

A szoftver szellemi termék, és így a szerzői jog védelme alá tartozik: az 1999. évi LXX. VI-os törvény a szerzői jogról 1. § (1) bek. c. pontjában az alábbiakban határozza ezt meg.

informatika

IT-mentorok a digitális írástudatlanság ellen

Magyarországon a becslések szerint 400-600 ezer megváltozott munkaképességű ember él, közülük mintegy 50-60 ezer dolgozik. A magyar lakosság 55-60 százaléka – főként a középkorú és az idősebb korosztályok, valamint az elmaradott térségekben élő fiatalok egy része – írástudatlannak számít. Azon túl, hogy mindkét tény külön-külön is igen súlyos társadalmi problémára utal, látszólag semmiféle összefüggést nem lehet találni a két állítás között. Pedig az elmúlt néhány év során az Európai Unió Equal-programjának jóvoltából sikerült egy olyan módszert kidolgozni, amely ezen égető problémákra egyszerre kínál megoldást.

Itthon is egyre többen auditáltatják információbiztonsági rendszerüket

Az adatok és információk váltak mára a magánszemélyek, cégek és szervezetek egyik leginkább védendő értékévé, legértékesebb vagyontárgyává; az adatvédelem és az információbiztonság – köszönhetően például a nemzetközi és a hazai adatvédelmi tevékenységeknek, valamint az adatvédelemről szóló törvénynek – Magyarországon is egyre nagyobb figyelmet és hangsúlyt kap. Senki sem szeretné, ha bizalmas adatai illetéktelen kezekbe jutnának, valamint általános elvárás, hogy egy cég, szervezet értékes üzleti, például banki információja ne kerüljön nyilvánosságra – mondta lapunknak Király Zoltán, a Certop Termék- és Rendszertanúsító Ház Kft. fejlesztési igazgatója.

Közép-Dunántúli régió

Négyszázmilliárdra vár a Közép-Dunántúl

A tavaly november közepén megalakult, húsztagú Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (KDRFT) elnökének Pál Béla országgyűlési képviselőt választották meg. Jelentős időszak előtt áll a régió, hangsúlyozta korábban is Pál Béla, aki szerint a Közép-dunántúli Régió fejlesztésére – a 2007–2013 közötti időszakban – összesen mintegy 400 milliárd forint támogatás várható az Európai Unió Regionális Operatív Programja, valamint a különböző ágazati programok keretében. Pál Béla a tanács megalakulása óta eltelt időszakról, a Regionális Operatív Programról és a már kész, első két évre vonatkozó akciótervről beszélt magazinunknak.

Eredményesebb, hatékonyabb pályázatírás

A Nemzeti Fejlesztési Terv II-ben foglalt, a 2007–2013-as időszakra vonatkozó projektek nagy lehetőséget jelentenek mind az önkormányzatok, mind a gazdasági és civil szervezetek számára. A terv keretében kidolgozott regionális és ágazati operatív programok esetében az adminisztratív teendők jelentős mértékben leegyszerűsödtek. Ugyanakkor a támogatási szerződésben megfogalmazott követelményeknek a pályázóknak minden esetben eleget kell tenniük. Ezen folyamatban válhat szükségessé külső szakértő cég bevonása.

Segítségnyújtás az uniós pénzek elnyeréséhez

A II. Nemzeti Fejlesztési Terv közel 8000 milliárd forintos segítséget nyújt Magyarországnak, a vállalkozások ebből mintegy 30 százalékban részesedhetnek, ami kb. tízszerese az előző időszakénak. Sajnos azonban – a hivatalos statisztikák szerint – a hazai és EU-támogatások elnyerése terén a benyújtott pályázatok kevesebb, mint fele részesül támogatásban, részben forráshiány, részben a pályázati dokumentációk gyengeségei miatt.

Ajkán a jövőben gondolkoznak

A Bakonyi Erőmű Zrt. szerepe a villamosenergia-piacon országos szinten ugyan nem tekinthető kiemelkedőnek, inkább a környék városi és iparterület hőenergia-igényeinek kielégítésében vált meghatározóvá. A cég Veszprém megye egyik legnagyobbjaként – mintegy négyezer dolgozójával – jelentősen hozzájárult a térség gazdasági fejlődéséhez, ám az új évezredben a társaságnak nagy kihívásokkal kellett szembenéznie gazdasági és technológiai téren egyaránt. Németh Frigyes vezérigazgató készséggel tájékoztatta olvasóinkat az újonnan bevezetett biomassza általi energiatermelésükről és egyáltalán a jövőképükről.

Innováció a fémek felületkezelésében

Meggyőződés, hit nélkül nem lehet sikereket elérni – vallja Lődi Dénes, az SFT Felülettechnológia Kft. ügyvezetője. Szinte a semmiből indultak 1991-ben, alapítótársaival együtt hitt abban, hogy a felületkezelés megfelelő tevékenység, úgy tapasztalta, van rá piaci igény. Osztrák-magyar vállalkozás volt, a külhoni partner pénzügyi befektetőként finanszírozta meg az indulást. Időközben kivált a cégből, mára teljesen magyar tulajdonú a társaság.

Kevésből hatékonyan jobbat

Úttörő szerepre vállalkozik az utóbbi időben a Komáromi Vízitársulat (KVT). A nyolc kisebb testvér egyesülésével még 1962-ben létrejött közfeladatot ellátó társaság ma már nincs teljesen egyedül azzal a szemléletmóddal, amely jelentős változást idézett elő a vízrendezési programban.

Felemás hulladékgazdálkodás

Jelentős előrelépést tett 2003-as megalakulása óta a dunaújvárosi Öko-Ferr Kht. Mányi István különösen elégedett lehetne az elért eredményekkel, de a hulladékgazdálkodással foglalkozó koordinátor cég ügyvezetője több – a hulladékgazdálkodásra vonatkozó – ellentmondásra hívja fel a figyelmet.

Hatvanmilliárd forintos beruházás a Közép-Duna Vidékén

Hat megye 168 települését érinti a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” kialakítása, a projekt tervezett beruházási költsége tavalyi árakon 58 milliárd forint – tájékoztatott Farkas Endre. A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Projekt Irodájának vezetője elmondta: e környezetvédelmi térségi program lehetővé teszi a hulladékkezelés gazdaságos és az uniós előírásoknak megfelelő elvégzését.