Magazin archívum » 2007. február
Hét év, hat lépés a fejlődésért
„Magyarország történelmi esély előtt áll” – ezzel a túlságosan patetikusnak tűnő mondattal kezdődik az Új Magyarország Fejlesztési Terv. Talán érthető, ha a dokumentum készítőit elragadták valamelyest az érzelmeik, hiszen alapvetően megváltoztathatja az ország és a benne élők helyzetét az az összesen 22,4 milliárd euro, amelyet az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséből különböző fejlesztésekre költhetünk el. A magyar kormány azt várja a mintegy nyolcezermilliárd forintnak megfelelőt EU-s forrástól, hogy segítségével újra lendületbe jöjjön a hazai gazdaság elmúlt években lassuló szekere, mivel a jelenleginél jóval többen kaphatnak munkát, és kevesebb lesz a szegény ember Magyarországon.
Elengedhetetlen az energiatanúsítvány
Kétéves késéssel nálunk is életbe lépnek az épületek energetikai jellemzőire vonatkozó, honosított európai uniós jogszabályok. Az újfajta előírások nemcsak a középületek kivitelezőinek jelentenek újabb megkötéseket és terheket, hanem esetenként akár több százezer forint kiadásra kötelezik a lakásukat, házukat eladó vagy csak bérbe adó tulajdonosokat, ugyanakkor támpontot adhatnak az ingatlant vásárlóknak.
A környezet védelme befektetés a jövőbe
A második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtása 2003-ban kezdődött, és 2008-ig tart. A program félidején elmondható, hogy jelentős környezet- és fejlesztéspolitikai előrehaladást értünk el – nyilatkozta magazinunknak Gergely Erzsébet, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) főosztályvezető-helyettese.
Készül a hulladékok visszaváltási rendelete
A hulladék-visszaváltás jelenleg érvényes önkéntes formája nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A hulladékká vált csomagolások és egyéb hulladékok kötelező visszavétele ugyanakkor ökológiai, szociális, munkahely-teremtési és köztisztasági szempontból is előnyös lenne – hangoztatta egy szakmai konferencián Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Új kihívás vár a vegyipari cégekre
A múlt év végén született európai uniós rendelkezés szerint a Közösség országaiban működő vegyipari cégeknek „el kell számolniuk” az általuk gyártott alapanyagok összetevőivel. Az angol rövidítéssel REACH jogszabályegyüttes várható magyarországi hatásairól kérdeztük Gáspárné Bada Magdát, a Magyar Vegyipari Szövetség egészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi igazgatóhelyettesét.
"Használt elem jó helyen!"
Tudta Ön, hogy Magyarországon évente – mint veszélyes hulladék – 2000 tonnányi használt elem keletkezik?
Irányított komposztálás
Napjainkban egyre több helyen valósul meg a települések csatornázása. A nagyobb arányú csatornázottság magával vonja azt a tényt, hogy növekszik a szennyvíztisztítás során keletkező iszap mennyisége. A megfelelő beltartalmi mutatókkal rendelkező szennyvíziszap felhasználható mezőgazdasági területek tápanyag-utánpótlására.
Versenyfutás az EU-s támogatásokért
Számos új pályázat megjelenése várható 2007-ben, közülük elsőként a Gazdaságfejlesztési Operatív Program néhány pályázati kiírása jelent meg január végén. Ezek a pályázati támogatások több mint 100 milliárd forint befektetést tesznek lehetővé, főként technológiafejlesztési és a hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló munkahely-teremtési céllal, melyhez a kormány több mint 30 milliárd forint uniós és hazai támogatást biztosít.
Nagy lendületben a csabai főiskola
A Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kara, összefogva a főiskola más karaival igen komoly szerepet játszhat a magyar felsőoktatásban – fogalmazta meg lapunknak dr. Puskás János, a békéscsabai kar főigazgatója a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Az mindenesetre tény: nagy lendülettel fejlesztik a békési megyeszékhelyen található gazdasági karon folyó képzést és az ehhez kapcsolódó infrastruktúrát.
A tudás gyorsan beépül a termelésbe
Az Autopolis fejlesztési programjait a Nyugat-dunántúli Régió fejlett gazdasági bázisára és a Széchenyi István Egyetem alkalmazott kutatási potenciáljára alapozták. Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként létrejött a kooperációs kutatóközpont, a járműipari regionális egyetemi tudásközpont, amelyek megerősítették az egyetemi kutatás és a régió gazdasága közötti kapcsolatot.
Adjunk "lelket" a Vén Kontinensnek
Európa egyesítése nem csupán a politikáról és a gazdaságról szól, az egyesítéshez kapcsolódóan az egyes nemzetek kultúráinak találkozása is nagy jelentőséggel bír. A „Soul for Europe” (Lelket Európának) elnevezésű, alulról jövő ezdeményezésben az európai egység kulturális dimenziója áll. A cél: az intézmények Európájával szemben az „emberek által az emberekért” működő Európa létrehozása.
Jogász
1997-ben került aláírásra a Kyotói Jegyzőkönyv. Az azóta eltelt időben megvalósulni látszik a megjósolt globális felmelegedés folyamata.
Az Észak-alföldi Régió a szomszédokkal is számol
Nem kevés gondot jelent az Észak-Alföldön nagy számban lévő városok fejlesztése, valódi városi szerepkörökkel való ellátása, az infrastrukturális hiányosságok felszámolása, a régió gazdasági szerkezetének átalakítása, miközben javul a térség megközelíthetősége: egyre jobb utakon lehet autózni, a határ menti területek fejlődését pedig elősegítheti Románia európai uniós csatlakozása. Minderről, az előttünk álló esztendő terveiről, a megnövekedett fejlesztési forrásokról beszélgettünk Gazda Lászlóval, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökével, aki 2002-től négy éven át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke volt. Szakterülete a területfejlesztés. 2002-től parlamenti képviselő.
Az Észak-alföldi Régió geotermikus ásványkincsei
Tény, hogy a regionális szerveződési szint egyre nagyobb szerephez jut a gazdasági folyamatokban, a régiók belső szintű szerveződése a hagyományos „telepítő” tényezők mellett (tőkével, infrastruktúrával) egyenrangú forrássá válhat az Észak-alföldi Régióban a geotermikus ásványvízkincs hasznosításának gazdasági, település-, terület-, energetikai, környezetvédelmi, gyógyászati és gyógyturisztikai szempontú fejlesztésében.
Magas színvonalú kutatás-képzés a Debreceni Egyetemen
100 diákból 80 szinte azonnal el tud helyezkedni, ha a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karán szerez diplomát. A kar célja, hogy az Észak-alföldi Régió műszaki központjává váljon, amire az eddigi eredmények alapján meg is van minden esélye.
Képzés a munkaerőpiac igényei szerint
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki az elmúlt évek alatt. Milyen módon tartozik ez a rendszer a régióhoz, a regionális fejlesztéshez? Erről beszélgettünk dr. Fábián Gergellyel.
Funkcionális élelmiszer és bioenergetika
A Nyíregyházi Főiskola modern gazdálkodó és vállalkozó intézményként tervezi jövőjét. A 2007–2013-as időszakra vonatkozó fejlesztési tervében megfogalmazott prioritásoknak megfelelően alakítja át az oktatási, kutatási és szolgáltatási portfólióit. Ezek lényege a hallgatók gyakorlatorientált szakmai képzése, a regionális vállalkozói k+f-igények kielégítése és a főiskola szellemi-kulturális kisugárzó szerepének növelése.
Hosszú távon a mezőgazdaságban
A mezőgazdasági szektorban is lehet előre tervezni, évről évre növekedést, eredményeket produkálni, sőt fejlesztéseket eszközölni, de egyvalamit tudomásul kell venni: itt bizony a méret a lényeg. A Jászapáti 2000 Mezőgazdasági ZRt. vezérigazgatóját, Lóczi Miklóst az elmúlt és az idei évről egyaránt kérdeztük.
Előnyt kovácsolnak a hátrányból is
Kiváló adottságai ellenére Tiszafüred lényegében a rendszerváltás óta keresi azokat a kitörési pontokat, amelyek nemcsak a kisvárost, hanem szűkebb vonzáskörzetét kimozdíthatnák hátrányos helyzetéből. Átütő siker nélkül, mert az autópályákkal együtt a befektetők és a tőke elkerülte ezt a térséget.