Magazin archívum » 2007. november

nagyító

Leannel növelhető a versenyképesség

Egyesek csodamódszernek tartják, mások szerint a zsebre menő ráció győzelme a nyersanyaggal és a humánerőforrással pazarló szemlélet felett. A Lean-módszernek elnevezett eljárás Japánból indult hódító útjára, s mára világszerte alkalmazzák. Itthon is egyre több vállalkozás él ezzel a lehetőséggel, egyelőre döntően azok, amelyek multinacionális cégek beszállítóiként próbálnak megélni, előbbre jutni.

környezetvédelem

Felemás rendezés?

Rendeleti módosításokra tett javaslataikkal is igyekeznek segíteni az illegális hulladékforgalom kiszűrését a begyűjtést és újrahasznosítást koordináló társaságok, köztük a Hungarohab Kht. Hám Eszter ügyvezető igazgató optimista, mert mint mondja, mindig történik valamilyen pozitív változás, most mégis inkább az aktuális megoldásra váró problémákról számol be.

A legjobb megoldást keresve

Vannak, akik a nehéz gazdasági körülmények között sem veszítik el szakmai idealizmusukat. Ezek közé tartoznak Tóth Judit, a Biokör Környezetvédelmi Kft. kutatási igazgatóhelyettese és kollégái, akik évtizedek óta technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, szoros együttműködésben az Intergeo Kft.-vel, mely a Biokörben kidolgozott innovatív eljárásokat alkalmazza a kármentesítésnél.

energetika- energiagazdálkodás

Átalakul a földgázpiac

2006 elején megismerhettük a kormány új tervét a földgázpiac átalakításának meggyorsítására és az EU-konformitás biztosítására. Az Unió által elvárt 2007. július 1-jei teljes piacnyitást a magyar kormány is biztosítja azzal, hogy minden fogyasztó szabadon választhat ellátót, legalábbis a jogszabályok szintjén.

Konferencia a távhő versenyképességéről

A távhőszolgáltatás versenyképességén azzal lehetne javítani, ha a központi és a helyi támogatások igénybevételével az épületek zömében megtörténne a fűtési rendszerek korszerűsítése, szabályozhatóvá alakítanák a radiátorokat, egyedi mérőket telepítenének a lakásokba, vagy költségmegosztókat alkalmaznának a radiátorokon. A közelgő szakmai konferenciáról és a távhőpiac jövőjéről beszélgettünk Gasz Zoltánnal, a Magyar Távhőszolgáltatók Szövetségének alelnökével, a Pétáv Pécsi Távfűtő Kft. ügyvezető igazgatójával.

Átadás előtt a miskolci kombinált ciklusú fűtőerőmű

A hő- és villamos energia előállítóit itthon és külföldön is arra ösztönzi a fogyasztói kör bővülése, hogy beruházásaik, a korszerűsítések, felújítások során minden fázisban a költségek lényeges csökkentésére törekedjenek. Ez megköveteli tőlük, hogy hosszú távú fejlesztéseiket a sokféle érdek jelentkezésének alapos egyeztetésével valósítsák meg.

élelmiszeripar- mezőgazdaság

Árhullám az élelmiszer-gazdaságban

Egyes élelmiszereknél csaknem 40 százalékos drágulást hozhat már az ősz vége, a kilátásba helyezett árhullámot az idei aszály mellett az akut európai uniós agrárpiaci bajok is gerjesztetik. Elemzők szerint a folyamat a 2008-as éven is végigvonul.

A távolt fürkészik a gazdaszemek

A vidéken élők ugyan – az életminőségük javításától kezdve a borturizmusig – temérdek cél megvalósításához pályázhatnak a csaknem ötmilliárd euro, azaz mintegy 1300 milliárd forint európai uniós forrásra 2013 végéig, de a fókuszban a mezőgazdaság versenyképességének fejlesztése áll.

európai unió

Magyarország a közös Nabucco-vezetékre szavaz

A világ energiapiacain zajló óriási átrendeződés arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy minden eddiginél határozottabb lépéseket tegyen a közös energiapolitika kialakítása felé a biztonságos energiaellátás érdekében. Hogyan értelmezhető az új európai uniós energiapolitika a kutató szemével? – kérdezte a GtM Hegedűs Miklóst, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatóját.

vállalkozásoknak

Szakértői segítséget nyújtanak

A 2007. októberben 342 milliárd forint nagyságú kerettel elindított Környezeti és Energetikai Operatív Program alapvető célja Magyarország fenntartható fejlődésének elősegítése a biztonságos, tiszta és jó minőségű környezet, az egészségesebb, hoszszabb és teljesebb emberi élet lehetőségének biztosításával. Ennek szerves részét képezi a megújuló természeti erőforrások hatékonyabb és takarékosabb felhasználása, melyet a most meghirdetett pályázatok közül a Hő- és/vagy villamosenergia-előállítás támogatása megújuló energiaforrásból (KEOP-2007-4.1.) és az Energetikai hatékonyság fokozása (KEOP-2007-5.1.) segíthet elérni.

Forradalmi technológia a meggyőző csomagolásért

A fogyasztási cikkek gyártói sokszor nem is sejtik, hogy a meggyőző, feltűnő csomagolás mennyire függvénye a nyomdaipari fejlesztéseknek.

Jogász

Az élelmiszerek jelölésével foglalkozó jogszabályok szerint a forgalomba hozatalra kerülő élelmiszer csomagolásán magyar nyelven, közérthetően, egyértelműen, jól olvashatóan fel kell tüntetni a fogyasztók tájékoztatásához szükséges jelöléseket. Erre a törvény magyarázata szerint azért van szükség, mert a fogyasztók alapvető igénye és joga, hogy a megvásárolt, elfogyasztott élelmiszerről minden fontos információval rendelkezzenek, illetve az egyre élesedő versenyben gyakran előfordul, hogy az egyes előállítók túlzó vagy valótlan állításokkal próbálnak vevőt szerezni termékeiknek. Ezzel a fogyasztókat megtévesztik, de a versenytársak érdekeit is sértik.

Észak-Magyarországi régió

További sikerekre készül Észak-Magyarország

Az Észak-magyarországi Régió gazdasági helyzete sokat változott a rendszerváltozás óta, amire a térségnek, a térségben élőknek nagyon nagy szükségük volt, hiszen ez az országrész ugyan a nehézipar és a bányászat egyik mesterségesen kiemelt fellegvára volt az 1990-es éveket megelőző évtizedekben, ám a piacnyitást követően mély válság alakult ki. A hátrányok csökkentésében igen fontos szerepet játszottak azok a projektek, amelyek az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósulhattak meg. Mára nyilvánvalóvá vált: a kezdeményezőkészség, a vállalkozói szellem kézzelfogható fejlődést hozott a régióban. Az előző években tett erőfeszítésekről és a következő esztendők legjelentősebb fejlesztéseiről beszélgettünk Szabó György országgyűlési képviselővel, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnökével.

Ösztönző rendszer a piacképes végzettségért

Patkó Gyula professzort 2006-ban nevezték ki a Miskolci Egyetem rektorává. Megválasztásakor azt mondta, egyensúlyt kíván teremteni a hagyományos akadémiai és a külső kapcsolatokat értékén kezelő egyetemi szemlélet között. Arról kérdeztük, az eltelt időszak alatt mennyire sikerült ezt megvalósítania.

Tudásközpont és egyetemi stratégia

A Regionális Egyetemi Tudásközpont jól működő kereteket biztosít, megfelelő kapcsolódási formát kínál a Miskolci Egyetem különböző tanszékein dolgozó munkatársak számára olyan projektek megvalósításához, melyek integrált ismereteket igényelnek az abban részt vevőktől. Ezzel a lehetőséggel az interdiszciplináris területeken megerősödött az intézmény k+f-potenciálja, így elmondható, hogy a Regionális Egyetemi Tudásközpont keretében teljesített fejlesztések 28 százaléka realizálódhatott.

Támogatott tudományos háttérbázis

A 2001-ben alapított, vállalati együttműködésre épülő kutatási centrum, a Mechatronikai és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ (MeAKKK) a mechatronikai és anyagtudományi jellegű alap- és alkalmazott kutatásokban érdekelt közép- és nagyvállalati kör tudományos háttérbázisa. Dr. Lengyel Attila igazgatót kérdeztük tevékenységükről, eredményeik gazdasági környezetre gyakorolt hatásáról, a vállalatokkal való együttműködésről.

urbanisztika

A gyalogosoké lehet a Belváros

Városrehabilitációs „robbanást” idézhet elő, ha a hazai források mellé az Európai Unió is nyújt forrást a főváros centrumának újjáélesztését célzó Budapest Szíve-program megvalósításához. A támogatási kérelmet a Városháza idén novemberben adhatja be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az egyik fő cél, hogy a Kiskörúton belül megszüntessék az átmenő autós forgalmat, s ezzel minél több területet kapjanak vissza a gyalogosok.

Az Alföld szívében

Településünk a vizek és parkok nemzetközi városa, valamint a szőlő és a bor nemzetközi városa elismerő címeket viseli. Városfejlesztésünkkel igyekszünk méltók lenni ezen rangra. 2004 és 2005 között felújítottuk a városközpontban lévő Dózsa György téri parkot és a Kossuth téri parkot. 2006-ban kerékpárutat építettünk a Tisza jobb oldali védtöltésén 6,7 km hosszban, amely a Eurovelo nemzetközi kerékpárút részévé vált. A Körös-toroki üdülőterületen olyan infrastrukturális beruházásokat valósítottunk meg, amelyek kellemes környezetet biztosítanak a hozzánk látogatóknak.

felsőoktatás

Integrált intézménnyé kell válni

A Tessedik Sámuel Főiskolán ebben az évben két nagy összegű – a felsőoktatási intézmény infrastruktúráját jelentősen javító – beruházás készült és készül el. Nemrégiben adták át a főiskola Békéscsabai Gazdasági Karán a nagyelőadót és az elektronikus könyvtárat, emellett Szarvason és Békéscsabán korszerűsítik a kollégiumokat.

Pénzt hoz a tudásközpont

A három évvel ezelőtt indult, összesen 19 tudásközpont jövője még kérdéses. A négytagú (Semmelweis és Pázmány Péter Egyetem, MTA, Richter Zrt.) konzorciumra épülő Szentágothai János TK operatív igazgatóhelyettese, Tóth Miklós arról beszél, hová futhatnak ki ezek az intézmények.