Magazin archívum » 2011. október

jubileum

10 évesek vagyunk!

Amikor 2001 őszén elindítottuk a lapot, még csak nem is sejtettük, hogy a nyomtatott sajtó akkoriban éli a virágkorát. Magától értetődő volt, hogy a kis- és középvállalkozások olyan gazdasági magazinokban adnak hírt magukról, mint a Gazdasági Tükörkép Magazin, hiszen a tévéhirdetés elérhetetlenül drága volt, a háttérben készülődő (33 Kbites, betárcsázós) internet még inkább csak jópofaságnak tűnt, semmint mindent legázoló médiafenevadnak.

Az ÜZENET ereje

Egy 17 éves kisvállalkozás, a Hisztopatológia Kft. és egy hatéves klaszter, a Biotechnológiai Innovációs Bázis vállalkozásai köszöntik a 10 éves Gazdasági Tükörkép Magazint, és egyben szeretnének köszönetet mondani a közös munkáért és a megjelenésért, amelyet a magazin biztosított számukra. Felismerve a kommunikáció fontosságát, a gazdaságfejlesztés kihívásait, nagyon hasznos fórumnak tartjuk a folyóiratot, amely a publikálás és ismeretterjesztés szempontjából az egyik legjobb útja a biotechnológia és a hozzá kapcsolódó innováció megismertetésének.

Hat évtizedes jászsági sikertörténet

Országos viszonylatban is nagyon következetes gazdálkodás, eredményes cégvezetés jellemzi Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb mezőgazdasági vállalkozását, a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt.-t. Lóczi Miklós elnök-vezérigazgatót kérdeztük az elmúlt évtized eredményeiről és az előttük álló kihívásokról.

A Maros-part legvirágosabb fürdővárosa

Másfél évtizede kezdett, összehangolt fejlesztési terv valósul meg ezekben a hónapokban a dél-alföldi Makón. A település fürdővárosként, illetve befektetőbarát településként kerül fel újra Magyarország térképére. Makó mostani, dinamikus fejlődése Buzás Péter polgármester szerint főleg az autópályával és a munkahelyteremtést szolgáló fejlesztésekkel magyarázható.

közlekedés

Nagyszabású közlekedési konferencia

Már a hétköznapi munkába járók is érzik, hogy rengeteg gond halmozódott föl a magyar közlekedési ágazatban, a szakemberek pedig mindennek a hátterét is ismerik. Október 24-26. között egy siófoki konferencián nyílik lehetőség arra, hogy a résztvevők egy időben, egy helyen hallgathassák meg a minisztérium illetékeseit, illetve a közlekedési ágak vezetőit, elismert szakértőit.

A közlekedési terület súlyos problémái nem orvosolhatók egyik pillanatról a másikra

Az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, illetve háttérintézménye, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ október végén rendezi meg a II. Nemzeti Közlekedési Napokat, hogy a résztvevők egy időben, egy helyen hallgathassák meg a minisztérium illetékeseit, illetve a közlekedési ágak vezetőit, elismert szakértőit.

Közel tíz kilométeres Zöld Nyíl

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. új fejezetet nyit a település történetében a Zöld Nyíl fantázianevű villamosprojekttel. A felújított pálya csendesebb, biztonságosabb és energiatakarékosabb is lesz. Borsos Attila vezérigazgatót kérdeztük a részletekről.

Szeged lesz a legmodernebb

Az Európai Unió és a magyar állam közel 30 milliárd forintos támogatásával 2013-ig teljesen megújul Szeged elektromos közösségi közlekedése. A fejlesztések befejezése után gyorsabban és kényelmesebben lehet majd utazni a villamosokon és a trolibuszokon, környezetbarát körülmények között.

A villamost és a trolibuszt preferálják

Társaságunk, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. mint jogutód már több mint 125 éves múlttal rendelkezik a közösségi közlekedés területén, a városi személyszállítási tevékenységben. A közösségi közlekedési ágak fejlesztése során az ökológiai értékek és az egészséges lakókörnyezet megőrzése szempontjából fontosnak ítéljük az elektromos hajtás (villamos, trolibusz) preferálását.

Tükör által sikeresen

A német Flabeg Holding új, 3520 négyzetméter alapterületű tükörgyártó csarnokot épít a Mátészalkai Ipari Park területén - a két évvel ezelőtt leégett régi helyett. A beruházás összköltsége eléri a hétmillió eurót, s ezzel Európa legmodernebb autótükörgyára jön létre. A részletekről Nagy Tamás ügyvezető igazgatót kérdeztük.

Konferencia az új vasútépítési technológiákról

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. a hazai vasútépítési piac vezető vállalkozása, de ez a rang nem teszi elégedetté a céget, mindenképpen szeretné meghonosítani a legmodernebb és legfejlettebb technológiákat Magyarországon. Többek között ezt a célt szolgálta az általuk megrendezett vasúti alépítmény-javítási konferencia is, amelyet nemrégiben tartottak Kápolnásnyéken.

Mercedes-gyár és Szalajka-völgy

A győri Vasútépítők Kft. az elmúlt egy év során két jelentős megbízást is elnyert. 2010. november közepén többfordulós versenytárgyalás győzteseként kapott megrendelést a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft.-től az új, épülő kecskeméti autógyár kiszolgálására hivatott vágányhálózat megépítésére. Ezen kívül a szilvásváradi Szalajka-völgyben is befejeztek egy vasútállomás-átalakítási projektet.

Korszakos tíz év a vasútvillamosításban

Mozgalmasra sikerült a cseh többségi tulajdonú, de budapesti székhelyű Vasútvill Kft. életének utolsó dekádja, sőt talán a legizgalmasabb évtizede volt a 62 éve alapított, villamos felsővezetékek építésével és karbantartásával foglalkozó vállalatnak. A jelenleg még 625 főt foglalkoztató cég dolgozóinak létszáma 2012-től 130-ra csökken, miután a MÁV az évekkel ezelőtt kiszervezett felsővezeték-karbantartást és a feladattal együtt a korábban átadott dolgozóit is visszaveszi.

Másfél évtized a sínhegesztés élvonalában

A MÁV-Thermit Hegesztő Kft. Magyarország első sínhegesztő vállalatának számít, a munkatársak a cég megalakulása óta eltelt 16 év alatt több mint százezer hegesztést hajtottak végre a hazai vasúti pálya vonalain. Lőkös László ügyvezető igazgatót kérdeztük a sikeres múltról és az elengedhetetlen technológiai fejlesztésekről.

Két évtized után szélesedő Duna-hidak

Több mint húsz évvel ezelőtt, 1990 őszén helyezték forgalomba az M0 autópálya 1/B szakaszát, a 6-os számú főút és az M5-ös autópálya között. A szakaszon két Duna-híd is épült, az egyik a Hárosi híd a folyó főága felett, a másik a Soroksári Duna-ág híd, a Duna mellékágai és ártere felett. A 2x2 sávos autóutat most 2x3 sávos autópályává alakítja a pályázatnyertes M0 déli ág II. Konzorcium.

Negyedik generációs aszfaltok

A modern kor életünk minden területén új feladatok elé állít bennünket. Nem képez ez alól kivételt az útépítés és -fenntartás sem. A Stravia Kft. ennek szolgálatában évek óta igyekszik megismertetni a magyarországi útépítési piacot az aszfaltok negyedik generációját képviselő, különleges termékeivel.

Egyre keresettebb az aszfalt-recycling

Az ország aszfaltkeverő telepeit az utóbbi években sorra bővítik recycling aszfaltadagoló rendszerekkel, amelyekkel mintegy 25%-os részarányban dolgozható fel a visszanyert aszfalt. Ezzel a technológiával hazánk és a Föld ásványkincseit is kímélhetjük, és egyben végre határozottabb léptekkel folytatjuk utunkat az aszfalt teljes újrahasznosítása felé.

Ahol soha nem a víz az úr

A svájci Consolid talajstabilizáló és szigetelő rendszer hazai kivitelezéseivel az elmúlt húsz esztendőben egyetlen alkalommal sem akadt probléma - hívta fel a fi gyelmet Csáki Tibor, a váci Consolid Kft. ügyvezető igazgatója, aki szabadidejében a Várkapitány pincészetben különleges somlói borok készítésével foglalkozik.

építőipar

Mély válság és tudományos emelkedettség

Szakadék van az építőipar hazai helyzete és a tudományos igényesség között, mégis fontosnak tartják az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) vezetői az idén október 28-ára megszervezett, immár szokásos őszi konferenciát, amely most a Fejlődési lehetőségek az építőipar területén címet viseli. Hajdu Miklóssal, az ÉTE társelnökével és egyben a Széchenyi István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara dékánhelyettesével, illetve Sényi Gáborral, az ÉTE főtitkárával beszélgettünk.

Betonbiztos jövőkép Monoron

Új gyártócsarnokot avatott a monori központú AGM Beton Zrt. A háromezer négyzetméteres beruházás 680 millió forintból valósult meg, ebből 423 millió a saját forrás, 130 millió a banki hitel. Komplex beruházás-fejlesztési és telephely-fejlesztési pályázat keretében 115 millió forintos uniós pályázati pénzhez, továbbá 12 millió forintos gépvásárlási támogatáshoz is hozzájutott a társaság.

Túlnyomás alatt is sikeresen működnek

A Fehér T. és Társa Kft. fő profilja az energetikai iparhoz kapcsolódik, főleg kazánházak, kazánok és nyomástartó edények tervezésére, kivitelezésére és üzembe helyezésére szakosodtak, de vállalkoznak különböző fűtési, szellőzési, klimatizálási és tüzeléskezelési projektek elvégzésére is. A válság őket is megtépázta, de sikerült stabilizálni a gazdasági helyzetüket. A részletekről Fehér Tibor ügyvezetőt kérdeztük.

csomagolás

Csapás csapás hátán a csomagolóiparban: válság után jön a termékdíjemelés

Megviselte a világméretű gazdasági válság a hazai csomagolási iparágat is, de a hazai vállalatok már kezdik a talpraállás jeleit mutatni. A magyar csomagolóipari cégeknek azonban jövőre ismét a létükért kell küzdeniük, a parlament ugyanis elfogadta azt az új termékdíjtörvényt, amely a jelenleginél sokkal nagyobb terheket ró a csomagolószerek gyártóira, és a "különadót" is hamarabb kell majd befi zetni. A magas közterhek a termékek fogyasztói árában is megjelenhetnek majd.

Nyomdaipar: vihar után, vihar előtt

A válság természetesen nem kerülte el a hazai papír- és nyomdaszektort sem. Kevés a megrendelés, alacsonyak az árak, sok nyomda pedig svájci frank, illetve euró alapú hitelből korszerűsített, bővített. Ezek a cégek most ugyanolyan bajban vannak, mint az eladósodott magánemberek, csak őket senki nem akarja megsegíteni.

Gyorsan lebomló kukoricapalack

Bomlik a környezetért, kanyarodik a játék kedvéért a magyar fejlesztésű, PLA (Polylactyd Acid) biopolimerből készült palack. Az Omnipack Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter PLA fejlesztését Dobronyi Tamás címzetes egyetemi docens, klasztermenedzser ismerteti.

logisztika

Ipari park és logisztikai központ Nagykanizsán

Nagykanizsa Megyei Jogú Város 2000-ben hozta létre az Ipari Park és Logisztikai Központot, amely a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. irányítása alatt működik. Az ipari park versenyelőnye a többi ipari parkkal szemben elsősorban egyedi földrajzi fekvésének köszönhető, hiszen az V. és V/B számú európai közlekedési korridor, vagyis az M7-es autópálya mentén terül el, mintegy 100 hektáron.

Várjuk a Bajai Ipari Parkban!

A Bajai Ipari Parkban közel száz kis- és közepes vállalkozás működik. Az ipari park menedzsmentfeladatait ellátó, száz százalékban önkormányzati tulajdonú Baja Vagyon Zrt. a város és a térség gazdaságfejlesztésének szolgálatába kívánja állítani; elsősorban innovatív befektetőket várnak az új, eddig betelepítésre váró közel 25 hektáros összközművesített területre, mondta Zsíros Menyhért Gábor vezérigazgató.

kiállítás-konferencia

Nagy siker volt a kilencedik Energoexpo

A V-Trade Kiállítások Kft. - az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hajdú-Bihar megyei csoportja és a MTESZ együttműködésével - 2011. szeptember 27-29. között kilencedik alkalommal rendezte meg az Energoexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást és Konferenciát.

Közép-Dunántúli régió

Közép-Dunántúl, a "királyi régió"

A Közép-Dunántúl régió Magyarország történelmi központjában terül el, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye, ezen belül 26 kistérség alkotja. A régió sokkal jelentősebb szerepet játszik Magyarország gazdasági és turisztikai életében, mint amit területe (11 117 négyzetkilométer) és lakossága (1,1 millió fő) mutat.

SY_CULTour - a kultúra és a turizmus hatékony nemzetközi együttműködése

A turisztikai és kulturális értékekben gazdag Közép-Dunántúl régió számára elengedhetetlen, hogy adottságait a mainál hatékonyabban hasznosítsa. Ennek egyik lehetősége, hogy nemzetközi együttműködések keretében olyan innovatív megoldásokat fejleszt és alkalmaz, amelyek hozzájárulnak a régió érték alapú fejlődéséhez.

európai unió

Nobel-díjas professzor budapesti előadása az eurózóna megmentéséről

Felelős nemzetállami gazdálkodás, megfelelő likviditást biztosító mechanizmus és az integráltabb Európa felé való elmozdulás mentheti meg az eurózónát. Ebben a három feltételben foglalhatók össze Robert Mundell Nobel-díjas professzornak a legutóbbi budapesti látogatásán elhangzott útmutatásai. A világhírű közgazdász - aki 1999-ben, az egységes európai pénz, az euró megszületésének évében kapott Nobel-díjat - a Budapesti Gazdasági Főiskolán tartott előadást.

Távoktatás szabadalmaztatva

Szabadon választható tantárgyként immár három esztendeje online képzésben részesíti a Debreceni Egyetem hallgatóit a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - régebben Magyar Szabadalmi Hivatal.

Az alapkutatások haszna

A Debreceni Egyetemen végzett kutatásnak köszönhető, ha kevésbé zajosan zakatol majd alattunk a vonatszerelvény. Mindez egy olyan alap- és alkalmazott kutatásnak köszönhető, amelyet Beke Dezső professzor és kutatócsoportja, valamint a Metalelektro Kft. végzett a Szilárdtest Fizika Tanszéken.

Kölestorta és gluténmentes lepcsánka

Hortobágyi gyógynövényeket tartalmazó kecskesajt, emelt szelén- és kalciumtartalmú juhtúró, lila kukoricából készített tea, puffasztott cirok, kölessel készült sütemény és a legújabb finomság, az "5 perces" hús egyaránt megtalálható a Debreceni Egyetem I-Boltjában, amely a tudomány és hagyomány ötvözésével előállított, klinikailag tesztelt termékeket kínál.

Új tanszék nagy távlatokkal

Két hónappal ezelőtt alakult meg a Természettudományi és Technológiai Kar, egyben a Debreceni Egyetem legfiatalabb tanszéke, a Biomérnöki Tanszék. Ennek oka, hogy örvendetesen megnőtt az igény a biomérnökképzés iránt. Sokáig csupán a fővárosban, a Budapesti Műszaki Egyetemen indult ez a szak, a BME egyik legsikeresebb, legjobb elhelyezkedési mutatókkal rendelkező képzése.

Nem csak oktatnak, nevelnek is

Amióta jelentősen - és nem előnyére - megváltozott a szakképzés helyzete Magyarországon, egyre nagyobb gondot jelent, hol és hogyan szerzik meg azokat az ismereteket a diákok, amelyek segítségével jó szakmai tudáshoz, az újdonságok befogadására alkalmas képességekhez juthatnak. A történelmi egyházak három évvel ezelőtt úgy érezték, kötelességük lépni ezen a téren is.

sport

Talmácsi Gábor: világbajnok körön kívül

Az ország egyetlen gyorsasági motorsport világbajnoka, Talmácsi Gábor jelen pillanatban versenyzőként inaktív, de már keresi a visszatérés lehetőségét, illetve azokat a tehetségeket, akiknek a pályafutását egyengetni tudja majd.

Adrenalin Team: irány az élmezőny!

A 125 köbcentisek között 2007-ben Győrfi Alennek hívták az Európabajnokot. A legtöbb szakember úgy vélekedett, hogy tehetsége alapján rövidesen ő fog Talmácsi Gábor örökébe lépni. Aztán nem így lett, sőt, a fiatalember kis híján még a sportágból is eltűnt. A család azonban a most 21 éves motoros mögé állt, ráadásul egy olyan menedzsert szerződtettek mellé, aki két év alatt visszavezette a nemzetközi mezőnybe.

A Team Hungary Toth a legjobbak között

Jó egy évtizeddel ezelőtt Tóth Imre számos motorversenyt és bemutatót rendezett Magyarországon. Ezzel párhuzamosan látta, hogy fia, ifjabb Tóth Imre egyre sikeresebb versenyzővé cseperedik, ezért az akkor 16 éves fiatalembert egyszerűen befizette a gyorsasági motoros világbajnokság egyik 125 köbcentis csapatához. Azután elgondolkodott.