Közel kétszeres hasznot hoz az informatikai beruházás
Csökkent idén az új szoftverek iránti kereslet, és eddig számítógépből is jóval kevesebbet adtak el. A válság miatt néhány kiskereskedő csődbe jutott, de a nagykereskedők némelyike is 40 százalékos visszaesésről számolt be. Akik több lábon álltak, azoknál 10–25 százalék közötti visszaesés volt tapasztalható az első fél évben. Mára kissé javult a helyzet, hiszen infokommunikáció nélkül ma már nem megy a gazdaság.
lapszám: 2009/10. november | tovább a cikkhez >>>
Informatikai nagyhatalommá válhat az Észak-alföldi Régió
A hazai informatika fellegvára lehet az a Szilíciummező, amelyet az amerikai Szilíciumvölgy mintájára hozna létre a Debreceni Egyetem, az Informatikai Karra alapozva. A projektben az intézmény és az informatikai világcégek összehangolnák munkájukat a képzéstől az új technológiák kifejlesztéséig és gyártásáig. Az együttműködés munkahelyeket, valamint milliárdos bevételt hozhat a régiónak.
lapszám: 2008/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Nyílt titkok az elektronikus ügyintézési rendszerekben
Az elmúlt néhány évben rohamos fejlődés következett be az adatok tárolási, megjelenési formáiban. A mai napig egyre több adatot állítanak elő a számítógépeken, ezáltal megnőtt a különféle tárolóegységeken nyilvántartott adathalmazok mennyisége is.
lapszám: 2008/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
A TITAN csúcsa érdekli a XAPT-ot
Elmegy mellettünk a világ – mondja dr. Schvarcz Zoltán, a XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, aki több nagy hazai IT-céggel együtt támogatja a TITAN felnőttképzési informatikai programot. Az igazgató úgy látja, a számítástechnikai alkalmazások fejlesztése területén még Románia is előttünk jár, és közben Nyugat-Európában nagy erőkkel dolgoznak a jelenlegi és a még várható szakemberhiány leküzdésén.
lapszám: 2008/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Hathatós segítség a kis- és középvállalkozásoknak
2008 elején kezdte meg munkáját az Európai Bizottság egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózata – melynek Európa 40 országában 500 szervezet a tagja –, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy mintegy 4000 tanácsadójával segítse a kis- és középvállalkozásokat az Európai Unió által nyújtott lehetőségek kiaknázásában. Az Enterprise Europe Network magyarországi koordinációját az ITD Hungarynél működő budapesti irodája végzi, Dobos Erzsébet igazgatót és Mészáros Mónika Alíz projektmenedzsert a hálózat működéséről kérdeztük.
lapszám: 2008/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Évi tízmilliárd forint keretösszeg informatikai felnőttoktatásra
A magyar gazdaság versenyképességének hosszú távú javítása érdekében kezdeményezte a TITAN felnőttképzési informatikai programot a Microsoft Magyarország és egy új, iparági-civil-érdek-képviseleti partnerség, a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (Mefit). Az évi tízmilliárd forint forrásigényű projektet
mind a magyar kormány, mind az öt parlamenti párt támogatja, de a partvonalról kritikák is hallatszanak. A program szükségességéről, létrehozásának körülményeiről Drajkó Lászlót a Mefit elnökeként kérdeztük, aki emellett az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnökségi tagja és a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója is.
lapszám: 2008/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Védelem az illetéktelen szemek és fülek ellen
Az adatok és információk váltak mára a magánszemélyek, cégek és szervezetek egyik leginkább védendő értékévé, legértékesebb vagyontárgyává; az adatvédelem és az információbiztonság – köszönhetően például a nemzetközi és a hazai adatvédelmi tevékenységeknek, valamint az adatvédelemről szóló törvénynek – Magyarországon is egyre nagyobb figyelmet és hangsúlyt kap. Senki sem szeretné, ha bizalmas adatai illetéktelen kezekbe jutnának, valamint általános elvárás, hogy egy cég, szervezet értékes üzleti, például banki információja ne kerüljön nyilvánosságra – mondta lapunknak Király Zoltán, a Certop Termék- és Rendszertanúsító Ház Kft. fejlesztési igazgatója.
lapszám: 2007/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Rászoruló csoportok hasznosíthatják az Equal-programot
Magyarországon a becslések szerint 400-600 ezer megváltozott munkaképességű ember él, közülük mintegy 50-60 ezer dolgozik. A magyar lakosság 55-60 százaléka – főként a középkorú és az idősebb korosztályok, valamint az elmaradott térségekben élő fiatalok egy része – írástudatlannak számít. Azon túl, hogy mindkét tény külön-külön is igen súlyos társadalmi problémára utal, látszólag semmiféle összefüggést nem lehet találni a két állítás között. Pedig az elmúlt néhány év során az Európai Unió Equal-programjának jóvoltából sikerült egy olyan módszert kidolgozni, amely ezen égető problémákra egyszerre kínál megoldást.
lapszám: 2007/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Csökkenhet az érdekelt felek kockázata
A terméktanúsítás koncepciója az Európai Unión belül már 1985-ben megfogalmazódott, az alapvető követelményeket előíró EK-direktívák tartalmazzák az alkalmazási területet és az elvárt biztonsági szinteket. A megállapított követelményi szinteket kielégítő termékek szabadon értékesíthetők az Európai Unión belül.
lapszám: 2006/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
Gazdaságilag versenyképesebb, dinamikusabb Európa a cél
Információs társadalmak épülnek a világ fejlett és kevésbé fejlett országaiban, ám míg egyes régiók e téren a fejlődés motorjai, vannak, akik „csak” alkalmazzák a másutt kitalált eljárásokat. Európa azt szeretné, ha minden tekintetben az élvonalban lenne. Az ebbéli törekvésekről, az információs társadalom térségünkbeli helyzetéről, hazánk fejlődési lehetőségeiről kérdeztük Bakonyi Pétert, az MTA SZTAKI igazgatóhelyettesét, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnökét, valamint Pintér Róbertet, a budapesti Műegyetem kutatóját.
lapszám: 2006/8. augusztus-szeptember | tovább a cikkhez >>>
|