Kutatók és kutatások a hátrányos helyzetű dél-dunántúli kistérségek szolgálatában
Emberek ezrei életkörülményeinek javításához járulhat hozzá a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Földrajzi Intézete azzal, hogy a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetével és a Kapos Kht.-val közösen megbízást kapott az ország leginkább hátrányos helyzetű kistérségei közé tartozó nyolc dél-dunántúli terület fejlesztési tervének elkészítésére. A pályázaton elnyert munka a két évtizede működő intézet egyik nagy sikere, egyben lehetőséget ad arra, hogy munkatársai a piacon is hasznosítsák komoly kutatási eredményeiket.
lapszám: 2008/9. október | tovább a cikkhez >>>
Válogatnak a kutatási témák között
Az ember azt hinné, már mindent feltérképeztek a világon, holott ez messze nincs így. A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézete olyan kutatási területekkel is foglalkozik, amelyekkel más nem. Dr. Dövényi Zoltán egyetemi tanár tudományos igazgatóhelyettes fontosnak tartja, hogy kiadványaikban szakirányú térképek és magyarázó szövegek találhatók.
lapszám: 2008/9. október | tovább a cikkhez >>>
Interaktív játszószerek a köztereken
Felcseperedő gyermekeink egyre többet ülnek a számítógép és a televízió képernyője előtt joystick-kal a kezükben, miközben a fizikai mozgás szinte teljesen eltűnik az életükből.
lapszám: 2008/9. október | tovább a cikkhez >>>
Sok minden megújulhat a sikeres EU-s pályázatokból
A magyar nagyvárosok versengenek egymással. Kialakult egy egészséges verseny a befektetőkért, a munkahelyekért, a vendégekért, a főiskolai diákokért, az infrastruktúra fejlesztéséért, a kulturális kínálat színvonaláért, a sportsikerekért.
lapszám: 2008/9. október | tovább a cikkhez >>>
Parkoló - Rehabilitáció - Parkosítás
Jelentős ingatlanfejlesztések valósulhatnak meg Csepelen, és előrelépés történhet a parkolók építése, a parkosítás területén is. A többi önkormányzathoz hasonlóan nincs könnyű helyzetben a XXI. Kerületi Polgármesteri Hivatal sem, de az EU-s források felhasználása segíthet a megoldásban.
lapszám: 2008/2. február | tovább a cikkhez >>>
Településünk a vizek és parkok nemzetközi városa, valamint a szőlő és a bor nemzetközi városa elismerő címeket viseli. Városfejlesztésünkkel igyekszünk méltók lenni ezen rangra. 2004 és 2005 között felújítottuk a városközpontban lévő Dózsa György téri parkot és a Kossuth téri parkot. 2006-ban kerékpárutat építettünk a Tisza jobb oldali védtöltésén 6,7 km hosszban, amely a Eurovelo nemzetközi kerékpárút részévé vált. A Körös-toroki üdülőterületen olyan infrastrukturális beruházásokat valósítottunk meg, amelyek kellemes környezetet biztosítanak a hozzánk látogatóknak.
lapszám: 2007/10. november | tovább a cikkhez >>>
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a fejlesztésekről
Városrehabilitációs „robbanást” idézhet elő, ha a hazai források mellé az Európai Unió is nyújt forrást a főváros centrumának újjáélesztését célzó Budapest Szíve-program megvalósításához. A támogatási kérelmet a Városháza idén novemberben adhatja be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az egyik fő cél, hogy a Kiskörúton belül megszüntessék az átmenő autós forgalmat, s ezzel minél több területet kapjanak vissza a gyalogosok.
lapszám: 2007/10. november | tovább a cikkhez >>>
Játszóterek helye a városban
A hetvenes évek közepén robbanásszerű lakótelepi építkezés indult el nemcsak nálunk, hanem a világ számos metropolisában is, ami újabb feladatokat rótt a városépítészekre, a monotonitást fel kellett valamivel oldaniuk. Ekkortájt volt megfigyelhető a játszószerek nagy számban való megjelenése is, amik elsősorban játszószobrokként jelentek meg. Kenéz János, a Kompan játszószerek kizárólagos hazai forgalmazója jó ismerője a témának.
lapszám: 2007/7. július | tovább a cikkhez >>>
Várják a jó tervek megvalósítását a szakemberek
Városépítészet – Tájépítészet címmel négy évvel ezelőtt szervezte meg a Magyar Építész Kamara Terület- és Településrendezési Tagozata és a Magyar Urbanisztikai Társaság azt a kiállítást, amelynek – hagyományőrző szándékkal – folytatását tervezték. Azóta idén hirdették meg újra a rendezvénysorozatot, amelyre 35 építész adott be pályamunkát.
lapszám: 2007/7. július | tovább a cikkhez >>>
Az ad hoc megoldások kerültek előtérbe
Kéttucatnyi ország szakembere tanácskozott a nyár elején Budapesten, az Európai Városok és Várostervezők 7. Biennáléján.
lapszám: 2007/7. július | tovább a cikkhez >>>
|